Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1912

20 hadd szokjék hozzá ahhoz, hogy neki minden jó legyen, továbbá azt tartják, hogy úgy sem ért semmihez; a felnőtt csak jobban meg tudja ítélni, mi szebb, mi jobb. Pedig még a szép sem tetszik, ha nem önként választhatjuk és a gyereknek is jól esik, ha közvetlen környezetében mindennapi használatban olyan tárgyak vannak, amelyek az ő ízlésének megfelelnek. Adjunk alkalmat neki, hogy a természeti és a művészeti szépben gyönyörködjék. Hívjuk fel rá a figyelmét. Szoktassuk jó korán hozzá, hogy saját tevékenységével is járuljon hozzá a szép kultuszához. A sok elégedetlenségnek, az élet sivárságának egyik nem utolsó oka, hogy a mai kor emberének nagyon kevéssé fejlett az esztétikai érzéke. Talán első tekintetre merésznek látszik ez az állítás, pedig semmiképen sem az. Az ember ugyanis életszükségleteinek kielégítése után örömökre is vágyik, élvezni is óhajt, nem csak épen élni. Ha a mai kor emberének élvezeteit nézzük, azt találjuk, hogy ezek majdnem kivétel nélkül költségesek és nem egészségesek. Élvezetesnek tartják az emberek: a füstös kávéházban ülni, a korcsmában eliddogálni; irigykedve tekintenek az olyan emberre, aki nap-nap után átmulatja az éjszakát, húzatja a cigánnyal és önti magába a pezsgőt. Ez aztán finoman él, mondják sóvárogva. Ugyan ki az, aki a szép természetben találná élvezetét, akinek a madarak danája jobban tetszenék a kávéházi zene cincogásánál, aki az üde szabadlevegőt szürcsölné élvezettel pezsgő helyett? Ki mondja a másikat irigylésreméltónak ilyen élvezetekért? Ha az ember olyan városnak, amelynek gyönyörű vidéke van, a lakosságát figyelemmel kíséri, tapasztalni fogja, hogy akárhányan, akik pedig tehetnék, nem is ismerik ezt a vidéket, igen ritkán vetődnek ki, legfeljebb „kirándulnak", ami annyit jelent, hogy lehetőleg rövid gyaloglás után ugyancsak iparkodnak valami vendéglőbe, ott azután kárpótolják magukat nagy eszem-iszommal a fáradságukért. Mennyi, de mennyi élvezet kínálkozik azok számára,