Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1910

I. H Főgimnáziumi segítő-egyesület megatakulása. A jótékonyság az emberi szív egyik fő ékessége. Olyan ez, mint a virág, mely a szellő szárnyain terjeszti szét illatát; mint a meleg eső, mely a kiszáradt földet termékennyé teszi. Forrongó társadalmi életünkben, amidőn az elvi és érdek-ellentétek annyi választófalat emelnek emberek és emberek közé, a jótékonyság az a tér, amelyen, mint a hajótörésből megszabadult utasok a mentő szigeten, rang- és álláskülönbség nélkül mindnyájan találkozhatunk. Erre a térre utal bennünket az Üdvözítő példája, ki földi életében körüljárt, mindenütt jót cselekedvén. Erre utal a szentírás számos helye. Tóbiás könyvében (4. 7—9.) olvassuk: „Vagyonodból adj alamizsnát és egy szegénytől se fordítsd el orcádat; mert úgy tőled sem fordul el az Úr orcája. Amint lehet, úgy légy irgalmas. Ha sokad leszen, bőven adj; ha kevesed leszen, igyekezzél keveset is örömest adni". Sz. Pál így buzdítja a híveket: „A jótékonyságról és az adakozásról el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatok tetszenek az Istennek." (Zsid. 13. 16.). Cicero is azt írja (pro Ligario), hogy az emberek semmi által sem közelítenek jobban az istenekhez, mint a jótétemény által. Vannak, kik az evangelium igéitől szándékosan elzárják fülüket; vannak, akik keblükből a boldogító vallást erőnek erejével ki akarják irtani; vannak, akik oktalanul kérkednek is hitetlenségükkel: de alig akad oly elfásult és romlott szívű ember, aki a jótékonyság gyakorlása ellen szavát föl merné emelni, aki dicsekednék vele, hogy senkivel sem tesz semmi jót. Bár anyagias korunk minden irányban lázasan törtet előre, törekvései között nem feledkezik meg a nemesebb, eszményibb dolgok támogatásáról sem, hazafias és jótékony céltól nem vonja meg filléreit. És a támogatásra szorulók között a társadalom fölkarolására leginkább a haza reményei, a szegényebb néposzíályok gyermekei számíthatnak, akikben megvan a tehetség, szorgalom és hivatás, hogy a művelődés lépcsőjén fölfelé haladjanak, de hiányzik az anyagi képesség a kívánt cél elérésére. Nem kívánatos ugyan, sőt határozottan káros az a napjainkban tapasztalható igyekezet, hogy boldog-boldogtalan, akár van tehetsége, akár nincs, a tudományos pályát választja élethivatásul: de épen nem helyeselhető az a fölfogás, hogy a szegény ember gyermeke ne tanuljon, hanem maradjon meg azon foglalkozás mellett," amellyel apái életfentartásukról gondoskodtak. Anélkül, hogy bár-