Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1906

5 okvetlenül orvosolni kell, míg megismeri a gyermek lelkét s megtalálja a módokat s eszközöket, melyekkel leginkább lehet rá hatni. Mert bizony, ha általánosságban egyöntetű is az iskolában a nevelői eljárás, a tanárnak egyes esetekben mégis lehetőleg alkalmazkodnia kell az egyénekhez, azoknak különböző vérmérsékletéhez, természetéhez, hogy jótékony, hatásos befolyást gyakoroljon rájuk. Hiszen a szülők maguk tudhatják legjobban, hogy ugyanazon család gyermekei is akárhányszor külön-külön bánásmódot kívánnak: az egyiknek elég egy pillantás, hogy engedelmességre bírjuk, a másikat nógatni, inteni, büntetni kell, míg hajlik a szóra; van, aki a jó szóra hajlik s szeretettel lehet kormányozni, a másiknál szigorúságot kell alkalmazni. Mennyivel inkább van ez így az iskolában, hol 40—50 tanuló van együtt, kik különböző családok gyermekei s egymástól egészen elütő életkörülmények közt növekedtek föl eddig. Hatalmas segédeszköze van a tanárnak nevelői munkásságában, ha épen a szülők útján ismeri a gyermek természetét, jó tulajdonságait és rossz hajlamait. A lelkiismeretes orvos is előbb kliensének általános szervezetével, annak gyöngeségeivel iparkodik megismerkedni s a szervezet természetének megfelelően alkalmazza azután az egyes esetekben gyógyító eljárását. A szülők át is látják ennek fontosságát s nem titkolják el az orvos előtt gyermeküknek semminemű baját, elősorolják a jelentkező bajnak minden szimptómáját a legnagyobb részletességgel és őszinteséggel, csakhogy gyermekük testi egészségét megmentsék; de a szülők részéről ugyanilyen őszinteséget kíván a gyermek lelki egészsége, midőn erkölcsi bajok jelei mutatkoznak. Sohasem cselekszik tehát helyesen az a szülő, ki gyermekének ferdeségeit, hibáit, rossz hajlamait szépíti, titkolja, sőt letagadja; ezzel csak fölösleges módon megnehezíti a tanárok nevelő munkáját s hátráltatja gyermeke lelki életének egészséges fejlődését.