Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1905

44 hogy a sziszegők után meg is maradt a j (pl. helhezie) sokáig. Ezután második elvét, az euplioniát védelmezi meg, amely különösen az imperativusban (a felszólító módban) a sziszegő hangoknál érvényesül. Végre a consuetudo elvének irányításáról szól azon tőszavak írásában, amelyeknél a szóelemzésre nem támaszkodhatunk. Különösen kikel a „pigre loquentium usus"-a (a lustán beszélők szokása) ellen, hogy az ly, Ily helyett j-t írnak, pedig a szóelemzés legtöbbször megmutatja, hogy ly-1 kell írni (golyó, gólya, selyem stb.). Jóllehet Révai nagyon hangoztatja az etimologiát s úgy látszik, keveset ad a kiejtésre, mégis amily joggal mondhatta később az Akadémia, hogy „a magyar helyesírás főelve a kiejtés ; írásunk ugyanis lehetőleg híven adja vissza a hangokat ezeknek állandóan megfelelő jegyekkel",

1) ép oly joggal mondhatjuk, hogy Révainál is a föelv a kiejtés volt az írásban, de ő ezt a vitatkozás miatt nem mérlegelvén eléggé, így szólt : „Véleményünk szerint az egyes szavak helyesírásáról külön-külön szabályt felállítani nem szükséges. Ezeknél ugyanis kevés függ a szokástól s azt magától és könnyen megtanulhatja bárki, t. i. mely mássalhangzókat micsoda szavakban kell megkettőzni, vagy egyszerűen írni és mely magánhangzókat kell megnyújtani vagy megrövidíteni." („De vocibus singularibus orthographiae leges dare singulares nostra quidem sententia, necessum non est. ín his enim pauca pendent a consuetudine, ultro utique et facile combibenda: quae consonae in qua voce geminandae, vei simplices ponendae ; quae vocales producendae, quae corripiendae." Elaboratior Gr. 168. 1.). Ezen szabály szerint csak az függ a szokástól, hogy mely mással') Megjegyzendő, hogy Volf hevesen megtámadta az akadémiai szabályok ezen kijelentését és kimutatta, hogy az akadémiai szabályzat rácáfol erre a kijelentett elvre.