Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1905

45 hangzókat kell kettősen, melyeket egyszerűen s mely magánhangzókat kell hosszan s melyeket röviden kimondani és kiírni. Mintha ma, mikor helyesírásunknak főelve a kiejtés, nem épen eszerint kellene a művelt köznyelv és irodalmi megegyezés kiejtését követni. Ugyanezen elveket hirdeti Révai két álnév alatt megjelent értekezésében, melyeket Verseghy támadására, ki az ik-e

s igékről szóló tanítását akarta megdönteni, írt úgy, mintha tanítványai lépnének sorompóba a tanító elvei mellett. Az egyik : „Verseghy Ferencnek tisztasággal kérkedő tisztátalan magyarsága" Világosvári Miklósfi Jánostól, 1805. A másik : „Verseghy Ferencnek megcsalatkozott illetlen mocskolódásai a Tiszta magyarságban" Fényfalvi Kardos Adorjántól. 1806. Mindkettőben hangoztatja, hogy a helyesírás nem fődolog a nyelvben, de a megegyezés kellemetessé tenné azt. A háromféle mód közül (adja, adgya, agygya) akármelyiket lehetne ugyan választani, de mégis leghelyesebb a szószármaztatás elvét követni, amely azonban nem zárja ki azt a jóhangzás szerinti írást, melyet állandó jó szokás hozott be. A Verseghy és Révai közti vitatkozás felkeltette az érdeklődést a helyesírás kérdése iránt s többen hozzászóltak ehhez. Már 1803-ban jelent meg egy értekezés Beregszászi Nagy Páltól a „Zeitschrift von und für Ungern" IV. kötetében ; ő a szóelemző írást akarja érvényre juttatni : „Die wahre Orthographie überhaupt beruht ja und gründet sich auf grammatikalische, d. h. gründliche Kenntniss der Sprache, und nicht auf den Wohlklang und die reine und richtige Aussprache der Wörter" (IV. 91. 1.). (Az igazi helyesírás nyelvtani alapokon nyugszik vagyis a nyelv alapos ismeretén, nem pedig a szavak jóhangzásán és világos, tiszta kiejtésén). Enged egy kis szerepet a jóhangzásnak is : a -vei, -vá v-je hasonul, a mutató névmás a ragozásban elveszti z-jét ; a 3. személy j hangjáról így szól : „Nun dann dürfte man wohl also