Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1905

37 a -säg, -ség képzőknél "sem kell az s-t kettőztetni az írásban s nem szabad a mássalhangzón végződő szóknál ezen s-t a szó végső betűjével összeolvasztva írni (pl. nem mezősség, ditsősség, hanem mezőség, ditsőség, ép így : hidegség, melegség, imádság, nem pedig hidegség, melegség, imáccság. A -ban, -ben postpositioban az n betűt nem szabad nn-e 1 írni, sem az -n, -en ragot hosszú -rm-nel jelölni (VIII. Regula.) Az egy szót sem eclgy-nek, sem eggy-nek, sem egygy-nek írni azért nem szabad, mert hegyből sohasem lesz hedgyesít s mert a ragozásban sem hangzik a gy hang hosszan (lehet, hogy írónk csak mássalhangzóval kezdődő raggal próbálta, pl. egynek, de nem figyelt az ilyenekre : eggyet, eggyért, stb.), s mert a származékaiban s összetételeiben is kitűnik, hogy a gyökér-hang egyszerű gy volt, pl. egyedül, egyetemben, egyenes, egyengetem stb.) A parancsolóban a d betűt nem szabad elhagyni : értsd és nem érts, mert értsed-ből van összevonva, ép azért a -tt írást meg kell tartani a multidejű melléknévi igenévnél akkor is, ha előtte mássalhangzó áll, pl. ír tt és nem írt, mert az eredeti alak írott. Ma ez utóbbi esetben nem elemezzük a szókat, hanem írunk kiejtés szerint. A névelő az alakját csak magánhangzók előtt írjuk, mássalhangzók előtt á-t kell írni. Ezzel a kiejtésnek ad némi engedményt. Látjuk ezekből, hogy Kis Miklós helyesírásunk minden vitás kérdésében következetesen ragaszkodik a szóelemzés szabályaihoz, amint maga is hangoztatta : „A valódi helyesírásnak nem a kiejtést, hanem az ő Reguláit kell követnie" (Genuinum Orthographiam non tam pronunciationis, quam Regularum sequacem debere esse." Corp. Gramm. 639. 1.) Hasonló szellemű és tartalmú a harmadik kísérlet, amely a magyar helyesírás rendezésére törekedett, csak