Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1905

38 egy hibája van, hogy nem találkozunk benne sem eredeti, sem fejlettebb felfogással az előbbivel szemben. Nemsokára ugyanis Tótfalusi Kis Miklós munkája után jelent meg (1708-ban) Tsétsi János munkája: Observationes Ortliographico-Grammaticae cimen Pápai Páriz szótárához csatolva. Célja „praeposterae Vocum Hungaricarum Scriptioni, Lectioni et Constructioni quadamtenus mederi (a magyar szavak hibás írását, olvasását, szerkesztését valamennyire javítani"). Főelve neki is, hogy a származékszóknak a gyökér és alapszavak hangjait meg kell tartaniok, tehát az írást nem szabad a kiejtéshez alkalmazni. („Derivata suorum Primitivorum Literas retinere debent. Hinc pronunciationi non est accommodanda scriptio"), pl. romlottság, veszettség, egészség stb. Ezután 17 Regulába szedve tárgyalja mindazt, amit Kis Miklósnál talált, semmi újat nem ad hozzá, csak anynyiban tér el tőle, hogy „de vocibus compositis" (összetett szavak) cím alá foglalja a -ja, -je személyjelet s a -ban, -ben ragról azt a megjegyzését, hogy nem szabad két n-nel írni. A tizennyolcadik században, bár Benkő József szerint hazánkban a tudományok aranyszázada és valóban sok tudományos munka jelent meg ekkor, a magyar helyesírással még sem foglalkoztak, mert nem is igen volt rá szükségük, hisz legnagyobb részt latinul írtak. Akik pedig magyarul írtak, írtak úgy, amint elődeiktől tanulták, vagyis azon módon, melyet a nyelvtanosok — nem számítva most az elemző írás híveit -— állandóvá, rendszeressé tettek. Ezen megszokott, a százados mult folytán meggyökeresedett elvhez, mely nem tisztán fonétikus, annál kevésbé etimologikus, ragaszkodott a 18. század két legkiválóbb írója, Mikes Kelemen és Faludi Ferenc is. Gyarmathi Sámuel is az „Okoskodva tanító Magyar NyëTvmester"-ben, amely pályamunka volt „az első hazai tudományos pályázatra" (megjelent Kolozsvárott 1794-ben),