Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1905

34 ján így ír : szeretenrfjük, szeretsz, a másik oldalon már : haragudj, haragudjál, szeretnyi, jácfoik, mennyek, menny stb. Nagy részt a kiejtéssel kevert szóelemzést követi ő is, de van egy szabálya, hol a mai álláspontot hangoztatja, t. i. a cs hangnak tssel való írásában : „ts ibi scribitur, ubi in origine vocis habetur, ut Bátorítsad anima eum, a bátorítom" (ts-t ott írunk, ahol a szó eredeti alakjában t van, pl. bátorítsam, mert bátoritomból való.) Szőnyi Nagy István „Magyar Oskolája

1

1-ban csak az írást és olvasást tanítja, helyesírásról nem szól, de a gyakorlatban teljesen az előzőket követi, vagyis ő is csak a szótövekig elemez, a ragot kiejtés szerint írja: formá%a, tiszti%a, tuclgyéik, mondgya, kivánnya, nehésség, de ilyenek is fordulnak elő : százszor, tetszik, másodszor stb. Ilyen volt a 17. század folyamán a helyesírásban az elvi álláspont általánosságban. A század közepén a mindjobban terjedő kiejtés szerinti írás ellen fölemeli szavát Geleji, de alapos szabályaiból csak néhány szembeszökő és „az hajdani dicséretessen tündöklő Magyar nyelvnek" (Corp. Gramm. 551. 1.) szavait az alapalak szerint jobban megőrző szabálya jut általános érvényre, finomabb, megkülönböztető szabályait, mint afféle nyűgöket lerázzák s követik a kényelmesebb kiejtés szerinti helyesírást. S ez nemcsak a nyelvtaníróknál van így, hanem a többi íróknál is. így pl. Pázmány Péter „a nyomtatásba eset fogyatkozásoknál" szólván a c betű írásáról ezt mondja: „A czégért pedig, czigánt, tec^ik, lamk, halhaaza, Constancdnapolyt es a tevb hasonló keppen hangoskodo szokat cz-ve 1 irtam." A tec.dk, lúczik is mutatja, hogy általában véve a kiejtést követi, de némi nyoma van a szóelemző írásnak is. Jobban meglátszik már a szóelemzés elve Kaller „Hármas Historiá"-jában. IgalT ugyan, hogy ennek írása is általában megegyezik a föntebb mondottakkal s így ír: szaladgy, történne/ék,