Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1905

12 alakban (olv. tüe v. tőe). Ezek mind a kiejtés elvének uralkodó voltát bizonyítják, de még inkább a későbbi oklevelekből való Bolukpeturholmya (olv. Balog Pétör halmja), Orduk Zantasa (olv. ördög szántása) (1344), amelyekben két szó végső hangja van a következő szó kezdő hangjának megfelelő kiejtés szerint írva. Az ilyenféle példák számát szaporítani épen nem szükséges, mert csak Szamota dolgozatát: .4 tihanyi apátság lOoo-i alapító levelének magyar szavairól kell megtekinteni s a példák egész halmazát szedheti össze bárki. Ujabban az Oklevél-szótárból is könnyen szaporíthatjuk az ilyen példák számát. De nemcsak a kiejtés elve látszik meg írásunk első zsengéin, hanem egyszersmind a szóelemzés némi nyomaira is bukkanunk. Az összetett és képzett szavakban a lágy és kemény hangok találkozása folytán keletkezett hangváltozást nem mindig jelölik, hanem a még érezhető szóelemeket külön-külön feltüntetik, pl. nogholm (olv. nagy halom, 1221-ből), wegkerth (olv. vég kert, 1275-ből), noygkert (olv. nagy kert 1297-ből), Hydeghsed (olv. hideg séd = patak, 1341.), Xogzvgethor (olv. nagy sziget orr, 1348.), noghegfark (olv. nagy hegy fark 1391.). Igaz, hogy az oklevelek magyar szavai között hiányoznak a szavak oly alakjai, melyek leginkább feltüntetik a magyar helyesírás elemző részét, de azért e néhány példa is mutatja, hogy a magyar írás kezdetben sem követte, amint ma sem követi teljesen a kiejtés elvét. A kiejtés elvének és a szóelemzésnek folytonos küzdelmét láthatjuk összefüggő nyelvemlékeink helyesírásában is. A vezető szerep mindig a kiejtés élvéé, de a szóelemzés soha nem engedi magát teljesen kiszoríttatni helyesírásunk mezejéről. -Összefüggő nyelvemlékeink közül az elsők bizony még nagyon kis tért engednek a szóelemzésnek. Simonyi Zs. említett cikkében a Halotti Beszéd helyesírását szintén