Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1905

30 szen a mai álláspont szerint sürgetik a cs hangnak eredet szerinti írását, amit pedig a régiségben nagyon sokszor elhanyagoltak az írók. Tehát : kétség, imádság, lágyság, malacság, veszettség, fáradság stb., s nem szabad egyszerűen cs-t írni. A 3. observatioban az sz, z hangnak megtartását sürgeti s hang előtt, bár a kiejtésben hosszú ss hangzik is: igazság, egészség stb. A 4. observatio az igék második személyének sz ragját őrizteti meg az írásban, bár a kiejtésben cz hallatszik is : adsz, tudhatsz, stb. (V. ö. Szenei Molnár Albert írását 29. lap.) Ugyanebben az observatioban a játzik írást sürgeti, mert azt hitte, hogy a ját- tőhöz z képző járult. A 7. és 8. observatioban az /, n, t és d végű igék 3. személyének írásában elitéli a régieket sa j kiírását követeli, jóllehet a kiejtésben e hang összeolvadt a thema végbetűjével ; így kell tehát írni : gondo/ja és nem gondo?///a, bánja és és nem bánnya, mutatja és nem mutattí/a, adja és nem adyya stb. E szabályt kiterjeszti Geleji a beszéd közben létrejövő hangolvadásokra is, s megkívánja, hogy ezeket szintén ne a kiejtés, hanem a részek eredete szerint írjuk, pl. nem ha//////árjon, ereggyámbor, hanem, hagyd, járjon, eredj jámbor. Nevezetes a 13. observatio : „A'mely verbumnak themájában v betű vagyon, a többi róla ágazott personákban és tempusokban is ott kell lennie" pl. jövök, jörsz, jöy, jövünk, jöttök, jörnek, jörni stb. Ezen szabályával nemcsak a korabeli kiejtéssel helyezte magát szembe, hanem az egész régiséggel, melyben a v tövű igéknek ily mérvű megtartása nem található fel. Nyilván való, hogy sem kortársai, sem az utána következő kor nem fogadta el az írásban ezen, a megszokott kiejtés ellenére erőltetett szabályát. A v hang miatt írja a 17. szabályt is, melyben a -vei ragnak írását nem az utolsó consonansoknak megkettőztetésekrel, hanem r-vel akarja megállapítani, de nem valószínű, hogy szülőföldje kiej-