Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1901

A- w az ötödikben kedvesen írja le a költő brundusiumi útját, de elszórva a legnagyobb művészettel szövi bele az emberek kisebb hibáit. A többi szatírái is az emberek gyarlóságaival, a társadalom félszégségeivel foglalkoznak : majd azokat teszi nevetségessé, kik a lélek nemességét nem az erényben, hanem a gazdagságban és a nemes származásban keresik ; majd az emberek hiába való perlekedését tréfálja meg. Itt a bűvészeire szór élczeket, emitt a fecsegést és az üres kérkedést mosolyogja meg, amott meg azokat üldözi, kik a művészet és irodalom körébe tartozó dolgokról kicsinylőleg nyilatkoznak. Megcsipkedi azokat is, akiknek okuk van félni a szatirától ; majd meg a fényűzők kerülnek nevettető ajkára ; a stoikus bölcselőket is megszurkálja tanításuk miatt : minden ember dühöngő bolond ; az epikureus bölcselőket sem hagyja békén, kik az élet boldogságát a bő lakmározásban találják. Szokatlanul élesen támadja meg azokat, kik minden eszközt megragadnak, hogy örökséghez juthassanak. Szembe állítja a városi élet kellemetlenségeit a falu jkellemeivel s megvilágítja ezt a falusi és városi egérről szóló mesével. Itt a könnyelműeken ránt egyet, amott a bőségesen lakmározók étkére szór sót: szóval a tilos és veszedelmes utakon tapodókat teszi gúnytárgyává oly művésziesen és kedvesen, hogy alkalmazhatjuk rá saját szavait : mindenki elismerését megnyeri az, aki a hasznosat a kellemessel vegyíti és olvasóját nemcsak gyönyörködteti, hanem oktatja is. Egészen más hangulat keletkezik bennünk azon kéö ö pek szemléletekor, melyeket Juvenalis szatírái tárnak elénk. A finom lelkű és komoly jellemű Juvenalis undorral és megvetéssel nyilatkozik kora romlottságáról. Nem nevet, nem tréfálkozik, hanem maró gúnynyal ostoroz. Nem csoda. Egyrészt maga előtt látja a hitetlen, vallástalan pogányság förtelmeit, másrészt szemlélhette már azon gyönyörű erényvirágokat, melyek a legyilkolt ke-