Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1899

24 Tiberius és a birák egyformán elitélik Pisot, de különböző okokból ; Tiberius a provinciában okozott zavarok miatt; a senatorok pedig, „mivel sohasem hitték el, hogy (Germanicus) csel nélkül halt meg." (III, 14). Épen az imént hallottuk, hogy még a vádlók sem hitték el a a megmérgezést, annyira lehetetlennek látszott előttük is. Tiberius teljesen tisztán került ki e pörből. Érzi ezt maga Tacitus is és hogy némileg a jó hatást csökkentse, egy-két kósza hirt hoz fel Tiberius ellen ; megemlíti újra a Tiberiustól eredő titkos utasítást Germanicus ellen, a melylyel állítólag Piso a császárt tönkretehette volna, e szándékától azonban Seianus tanácsára elállt; és hogy Piso nem maga ölte meg magát, hanem Tiberius ölette őt meg (III, 16). Tudja Tacitus is igen jól, hogy az első hír nagyon is hihetetlen, a másik pedig nem egyéb rágalomnál, azért hozzáfűzi szerény megjegyzését: „a mik közöl én egyiket sem hiszem el." Az ilyen mosakodás azonban kissé gyanús s olyanoknál szokott előfordulni, a kik másokról szeretnek rosszat mondani, de szavaik következményétől félnek ; hiszen elég, ha mások is tudják: aliquid Semper haeret. Azon 3 év alatt, mely Germanicus halála után Tiberius uralkodásának első feléből még hátra volt, fontosabb eseményt Tacitusnál nem igen találunk. A III, 29-ben olvassuk, hogy Tiberius kéri a senatust, engedje meg, hogy Nero, Germanicus fia. 5 évvel a törvényes idő előtt kérhesse a quaesturat, a mi, mint Tacitus megjegyzi, „a körülállók mosolygása között" történt. Mivel most nem vetheti Tiberiusnak szemére, hogy Germanicus és családja iránt való gyűlöletből cselekszik, de szó nélkül sem akarja hagyni a dolgot, legalább annyit jegyez meg, hogy a körülállók gúnyosan fogadták Tiberius szavait. Az igaz, hogy a császár végre a senatus megkérdezése nélkül is megadhatta volna Nérónak a quaesturat, de ő tiszteletben tartotta ennek a testületnek a jogait, a mint azt