Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1899

15 mat számkiüztek, de ezeknél is a száműzetés oka nem a császár személyének megsértése, hanem a provinciák zsarolása volt; egyet, Clutorius Priscust, kivégeztek. A császár maga, a ki különben személyesen szokta vezetni a törvényszéki tárgyalásokat, a mit Tacitus szemére is vet (I, 75), nem volt jelen, mikor Clutoriust elitélték és nyomban ki is végezték ; a mint azonban a dologról értesült, rosszalta a senatus eljárását (III, 49-51). Egyáltalán Tiberius nem engedte meg, hogy a saját, vagy a császári ház bármely tagjának személyén ejtett sérelemért akárki is bűnhődjék (I, 73; II, 50; III, 22), kivéve ha valaki Augustus emléke ellen vétkezett (II, 50). Tacitus, mint mindenütt, midőn Tiberius tetteit vagy szavait tényekkel megczáfolni nem tudja, ebben az esetben is csak képmutatást lát Tiberius eljárásában ; azt pedig emliteni is fölösleges, hogy mennyire felhasználja ezeket a pöröket Tiberius rovására, de viszont nem is a történeti igazság javára. Egy esetet megemlítünk példaképen. Lepidát, a császári háznak rokonát, bevádolták házasságtörés, méregkeverés és felségsértés miatt (III 22 -23). Tacitus Lepide ügyének tárgyalását ezekkel a szavakkal kezdi: „Nem egy könnyen ismerhette volna meg valaki e pörben a császár érzületét, annyira váltakoztak nála a harag és kegyesség jelei" (III, 22). Pedig tényleg a császár eljárása ép oly világos volt, mint a milyen nemes. Hogy még a látszatát is elkerülje annak, mintha az Ítéletet a személye ellen elkövetett sérelemmel befolyásolni akarná, arra kéri a senatust, hogy a felségsértést ne tárgyalja ; megtiltja továbbá, hogy Lepida rabszolgáit családi ügyeiről részletesen kikérdezzék; végre Drusust, a kinek — mint consul designatusnak — első helyen kellett volna szavaznia, e kötelesség alól felmenti, hogy szavazatával a senatusra nyomást ne gyakoroljon. Ezen eljárásban minden elfogulatlan biró a legszigorúbb pártatlanság jeleit látná; Tacitus azonban hallgatagon azok