Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1899

16 nézetéhez csatlakozik, a kik a császár tettét, hogy Drusust a szavazástól eltiltotta, kegyetlenségnek (saevitia) nevezik, mivel ezáltal csak az előre megállapitott szigorú Ítélet ódiumát akarta szerintük Drususról elháritani. Ha ez lett volna is tényleg az ok, ebben legfeljebb ravaszságot, vagy gyávaságot lehetne találni, kegyetlenséget nem. Lepidát különben Blandus Senator indítványára számkiűzik, de büntetését annyiban enyhítik, hogy birtokát meghagyják.") Tiberiusnak nem volt oly kegyetlen szive, mint Tacitus gondolja, a mit az is bizonyít, hogy a nyomoron, ha ez nem az illető saját vétkéből származott, mindig megkönyörült; szegény senatorokat, a kik mások hibájából lettek szegényekké, fejedelmileg segített (I, 75., II 37 — 38.) Hogy azonban bőkezűségéből érdemtelenek keresetforrást ne csináljanak, megkivánta, hogy a senatus elé vagyoni kimutatást terjeszszenek, a mihez volt joga, a mit azonban Tacitus azon megjegyzéssel kisér, hogy még jótetteiben is keegytlenséget tanúsított (I, 75.) Legjobban kimutatta a császár bőkezűségét, midőn 12 ázsiai várost, melyeket földrengés pusztitott el, fejedelmileg segített; maga Sardes városa 10 millió sestertiust kapott és „ezen nagyszerű adakozását a közjó javára növelte nem kevésbbé nagylelkű bőkezűségével," a mennyiben több örökségről szegény rokonok javára lemondott (II, 47 — 48.) Végre tehát Tacitus is megdicséri Tiberiust, különben is adakozását és okos takarékosságát másutt is kiemeli. Részint e takarékosságból kifolyólag, részint erkölcstelen voltuknál fogva nyilvános játékokat Tiberius nem igen tartott, a mit a nép nem is tudott neki megbocsátani s ha adott is néha közköltségen játékot, maga nem szokott ott megjelenni. Épen az I, 76-ban olvassuk, hogy a gladiatori játékon nem Tiberius, hanem fia, Drusus *) Bővebben a felségsértés pőréiről Tiberius alatt 1. Diirr, Die Majestiitsproeesse unter den Kaiser Tiberius. Programmért, Heilbronn 1880.