Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1899

13 tőrvénynek, nem is igaz s egyáltalán semmivel sem megokolt az a mai felfogás, a mely Tiberius uralkodásában valósággal rémuralmat lát a felségsértési pörök s a delatorok intézményének hatása alatt. Rómában már régen voltak törvények olyan polgárok megbüntetésére, a kiket árulással, a magistratusok megsértésével vagy a nép felbujtásával vádoltak. Kezdetben csak a tettekkel elkövetett vétkeket büntették, de a szóval elkövetettek sem maradtak soká büntetlenül. A szorosan vett lex maiestatis későbbi eredetű. Apuleius néptribun 100ban K. e. hozatta az első ily nemű törvényt, a másodikat néhány évvel később Varius néptribun. Ezek a törvények a néptribunok személyének sérthetetlenségét védték, a monarchia korában az uralkodóét, mint a ki a néptribunok hatáskörét is magához vonta. A Lex Julia Maiestatis aztán világosabban körülirta a vétkeket, melyek e törvény alá tartoztak. Caesar nem élt e törvény jogával, Augustus alatt azonban, bár még kisebb mértékben, nemcsak a tetteket, hanem a szavakat és iratokat is, melyek felségsértés gyanújában állottak, büntették pénzzel és száműzetéssel. Nem igaz tehát, hogy Tiberus hozta be újra a felségsértésről szóló törvényt, hiszen Tacitusnál olvassuk: „Augustus — tehát nem Tiberius — tárgyalt először e törvény keretén belül a vétkes iratokról" (I, 72). Tiberius semmi mást nem tett, min hogy e törvényt ugy, a mint elődeitől átvette, érvényben tartotta ; midőn Pomp. Macer Senator a senatusban azt kérdezte Tiberiustól, mi történjék a felségsértésről szóló ügyekkel, azt felelte, hogy a törvény az irányadó. Legfeljebb annyiban érhetné tehát Tiberiust gáncs, hogy a lex maiestatist nem szüntette meg; de ismerve az ő emberismeretét, józan észszel ezt nem is tehette ; tudta ő nagyon jól, hogy mit gondolnak és beszélnek róla ellenségei s még Tacitus szerint is joggal háborodott fel, midőn szóval és Írásban a legrűtabb rá-