Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1899

7 Az első okra vonatkozólag alig hihetni, hogy Tiberius félt volna Germanicustól, mert akkor visszahívta volna Germaniából s nem engedte volna, hogy még nagyobb népszerűséget szerezzen a legiok élén és nem adott volna neki ujabb felhatalmazásokat. Ellene szól Germanicus jelleme is, melyet Tiberius bizonyára jól ismert. A második ok már alaposabb és csak Tiberiusnak válik dicséretére. Tudta ő igen jól, hogy anyjának állítólagos cselszövéseiről miket beszélnek a városban. Megütközhetünk-e rajta, hogy ő nem akart tolakodónak látszani, hanem azt akarta, hogy a gáncsolódó senatorok maguk vallják meg, hogy mást mint Tiberiust nem tartanak az uralomra méltónak. Ebben képmutatás nincsen. A legsúlyosabb ok Tacitus szemében mindenesetre a harmadik, a melyet, mivel mással bizonyítani nem tud, e szavakkal okol meg : nam verba vultus in crimen detorquens recondebat (I, 7). Ha a történetíró valakinek jelleméről összefoglaló ítéletet mond, joggal várhatjuk, hogy az ítéletet a megelőzőkből tényekkel is bizonyítsa. Eddig azonban mást nem hallottunk Tiberiusról, mint az ügyek átvételét és a senatus egybehivását. Mivel bizonyítja tehát Tacitus a képmutatást, hogy „a szavakat és arczkifejezéseket bűnre magyarázván megőrizte emlékében." (I, 7). Épen nem a pártatlanság benyomását teszi, hogy minden megokolás nélkül ilyen kemény vádat emel. De mégis hoz fel Tacitus erősségeket is állítása mellett; öt nevet említ: Asinius Gallust, L Arruntiust, M\ Lepidust, Hateriust és Scaurust, a kikről azt mondja, hogy „Lepidus kivételével Tiberius áskálódása folytán nemsokára valamennyit különféle vétekről vádolták," mivel véleményüket mindjárt az első senatusülésen szabadon ki merték mondani. A tények azonban megczáfolják Tacitust. Gallus iránt való haragja állítólag már régibb keletű, mert Augustus Gallust, Arruntiust és Lepidust (mások szerint Pisot) mint trónkövete-