Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1899

40 A 29. évben meghalt Livia, Tiberius anyja, a kinek életét és jellemét Tacitus az V. könyv 3 első fejezetében bőven leirja. Ha ezt a jellemrajzot Tacitus egyéb helyeivel, a melyekben Líviáról van szó, egybevetjük, alig tudjuk elhinni, hogy egy ugyanazon iró munkájával van dolgunk, annyi az ellentmondás. „Háza régi erkölcsű, maga túlságosan nyájas, tehetetlen anya, gyengéd feleség, férjének terveihez, fiának képmutatásához teljesen alkalmazkodó." Hogy gyermekeit szenvedélyesen szerette, magában véve nem rossz; az az állítás pedig, hogy férjének terveihez és fiának képmutatásához teljesen tudott alkalmazkodni, mutatja, hogy a hir, mintha férjét ő ölette volna meg (I, 5) és Tiberiussal folytonos ellenségeskedésben élt volna, nem volt egyéb alaptalan rágalomnál. Különösen érdekes, a mit az V, 3-ban olvasunk Liviáról; miután Tacitus előbb megemlíti, hogy Livia halála után Tiberius uralma valósággal rémuralommá lett, igy folytatja: „Livia Augusta életében volt mégis menedékhely, mert Tiberiussal veleszületetett az anyja iránt való engedelmesség és még Seianus sem mert az anya parancsának ellenállni: most mintegy fékevesztetten rohannak s bocsátják ki Agrippina és Nero ellen a vádlevelet," a mit eddig állítólag Livia akadályozott meg. Tacitus ez állításával mindazon gyanúsításokat, melyeket eddig Livia ellen felhozott, rágalmaknak minősíti ; eddig ugy ismertük Liviát, mint a ki mostoha unokáit láb alól eltette (IV, 71), mindenkit, a ki Tiberiusra veszedelmes volt, üldözött, különösen pedig gyűlölte Agrippinát (III, 17). O volt a császári ház démona, a gonosz mostoha, a milyenekről mesékben olvasunk. Most az üldözöttek menedéke. védőangyal, a ki még Agrippina felett is kiterjeszti szárnyait s rossz fiát megfékezi. Livia halála után tehát Tacitus szerint Agrippinának és gyermekeinek romlása is szükségképen bekövetkezett. Nem lehet eléggé sajnálni, hogy e fontos kérdésben