Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1896
15 24 órában egyszer. Ha a Föld tengelyét déli irányban nyujtjuk meg, az az égboltozat déli sarkát fogja elérni. Az igy megnyújtott földtengely tehát az égboltozat tengelyévé lesz, a mely körül az egész égboltozat minden csillaga 24 óra alatt megfordulni látszik. Tudjuk, hogy az égboltozat csillagainak ezen látszólagos forgását a Földünknek tengelye körül való forgása okozza. Ugy csalódunk itt, mint a mikor a vonaton utazunk és a kürülöttünk levő vidéket s az azon levő tárgyakat látjuk mozogni. Azokat a köröket, a melyeket a Földünkön szoktak felvenni, tehát az egyenlítőt a párhuzamos körökkel, valamint a délköröket átvihetjük az égboltozatra is. Megkülönböztethetünk tehát égi egyenlítőt, égi párhuzamos köröket és égi délköröket. Míg az égboltozat legtöbb csillaga a helyét az égboltozaton nem változtatja, hanem magával az égboltozattal együtt végzi a napi látszólagos körforgását ugy, hogy ennek következkeztében a csillagoknak egymáshoz való helyzete nem változik ; addig a Nap helyzete a csillagokhoz folytonosan változik. Ha megfigyeljük azokat a csillagokat, a melyek a Nap fölkelte előtt a keleti égen azon a helyen jönnek föl, a hol később majd a Nap is fölkel, azt tapasztaljuk, hogy ezek nem mindig ugyan azok a csillagok. Néhány hét múlva a csillagok már jelentékeny magasságban állanak a láthatár fölött akkor, a mikor a reggeli szürkület kezdődik. A Nap lenyugvása alkalmával pedig azt tapasztaljuk, hogy a Napot lenyugta után mindig más és más csillagok kisérik, mindig keletibb fekvésű csillagok merülnek a láthatár alá azon a helyen a hol a Nap lenyugodott. E szerint tehát a nap nem ugyanazon pillanatban halad át valamely hely délkörén, mint a melyben az előző napon. A csillagok azonban pontosan megjelennek a délkörön. Egy csillagnak a délkörön való két átmenetele között 23 óra 56 perez és 4 másodpercz telik el. A Fold épen ennyi idő alatt fordul meg tengelye körül. Ez a csillagászati nap. A Napról ellenben azt tapasztaljuk, hogy az a délkörön 3 perez és 56 másodperczel későbben jelenik meg. Ez pedig a valóságos Nap, a mely épen 24 óra. E tüneménynek az az oka, hogy a földünk az alatt, hogy