Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1890

31 jövőnek, amely pedig oly bizonytalan, hisz kérdés, megéri-e még? Persze azután ezen irányban indul az egész nevelés. A gyermek fejlődésének menetét már kezdettől fogva sietteti s a sorjára váró természet rendjét felzavarja. A gyermek előtt előre élénk színekkel rajzolja a fényes jövőt ; ez pedig beleéli magát a rámért jövőbe s azzá lesz, amire a szülői önzés zsákmányul kitűzte, s legfölebb akkor veszi észre, hogy tévesztett álláshoz bilincselt ember, mikor már késő. Hogy pedig eszébe se jusson másfelé is tekinteni, minden egyéb pályáról megvető kicsinyléssel szólnak előtte, sőt ezekkel mint bekövetkezhető legnagyobb szerencsétlenséggel fenyegetik. Pedig kedves szülő, nincs a homlokodra irva, hogy nem épen oda dobja-e fiadat a sors keze, ahova te legkevésbé szántad ; s gondolod, hogy belenyugszik sorsába az olyan pályán, amelyről csak rosszat, megvetést hallott a szülői háznál?! Elfogultságnak hívják e bajt, amely különösen jobb módú családainknál gyakori, ahol elő sem szabad hozni az olyan pályát, amelyben tű, kalapács, szögmérő, rőf s ehhez hasonlók árnyat vethetnek a családi név díszére, s lesz aztán a gyerekből az, amivé tették — fogyasztó, semmi más. Egy másik, még végzetesebb hiba nevelésünkben az a visszásság, mely az ifjút egész neveltetésének, ellátásának, zsebei tömésének mérveit tekintve sorsán túl, azaz olyan előtérbe tólja, amelyre semmi józanul alakítható remények a jövőben nem utalhatják. S ha néha aztán a tapasztaltabbak óvó tanácsa és figyelmeztetése egy pillanatra meg is állítja a szülőt a veszedelmes lejtőn, avval szokták elütni a dolgot, hogy : »hadd legyen különb ember az apjánál.« Legyen, ha Isten is úgy akarja, csakhogy itt a szülők legyen szava nem lehet parancsoló. Nevelje a szülő gyermekét szerény igényekre, az elérhető