Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1890

15 is ő benne, mint aki, midőn kötelessége parancsának engedelmeskedik, erre a maga erkölcsi természetében bírja egy hatalmasabb parancs tekintélyét ; s végre akiben az emberszeretet, hazafiasság, becsületesség, igazságérzet, szóval az erény nem frázis, hanem — természet. De lehet, hogy az iíjú a családi körben jó nevelésben részesült s az iskolában is a jobbak közt foglalt helyet, úgy, hogy szülőit a legszebb reményekre jogosítja, s mégis mikor kikerül az iskolából és a szülői gond nem őrködhetik felette minden lépten-nyomon, lassankint elfelejti az otthon hallottakat, munka helyett a szórakozás és semmittevés tölti ki napjait s a nagyreményű ifjúból a társadalomnak egy haszontalan tagja lesz önmagának és másoknak terhére. Mi az oka annak, hogy a tanulók oly nagy tömegéből, kik a középiskolákból kikerülnek, s kik ott derekasan megállották a sarat, a gyakorlati életben oly kevesen lesznek a társadalom hasznos tagjaivá ? Sokszor és sokfelé halljuk ma e kérdést. Mindenesetre fogós kérdés, melyre sokféle felelet lehetséges, de ezek közül én csak a legfőbbet említem, mint amely talán legtöbbször az oka, hogy iljaink nem felelnek meg a hozzájuk kötött várakozásnak. Ifjúságunk nagyobb része elvégezvén a középiskolát, magasabb tanulmányokra megy, hol az ifjú egyszerre önállóvá lesz, s míg a középiskola felsőbb osztályaiban is szoros fegyelem alatt volt, itt egyszerre teljes szabadságot élvez, amelylyel nem szokván meg és nem tudván élni, igen sokszor letér az egyenes útról. Az átmenet tehát itt minden paedagogia ellenére oly hirtelen, hogy az iíjú igen könnyen elvész az élet labyrinthjában, amelyben nem ismeri ki magát. Az ifjú eddig hozzászokott, hogy munkáját mindig számon kérjék tőle, holott ez most saját becsületére van bízva, s így eleinte sokszor, később egészen elmarad.