Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1890

11 elvek és indokok szerint cselekedjék, s ezektől eltérést s kivételt semmiféle viszonyok közt se engedjen meg magának. így képződik aztán, amit szilárd jellemnek neveznek. A jellemszilárdság nem dacz, nem konok megátalkodottság ! Azért hát, mivel az élet nem alkalmazkodik mindenkor bár legszentebb elveinkhez sem, a bölcseség fogja olykor javallani, hogy cselekvésünkben elveink és életszabályaink egyetemességét — az erkölcsi törvények megóvása mellett — a fennforgó viszonyoknak megfelelően alkalmazzuk, vagyis ahol szükség nincs rá, a »ha törik, ha szakad« elvét vakon ne kövessük. A jellem ily ruganyossága a merevséggel szemben nem ingatagság, de bölcseség, amelynek legfontosabb része épen a gyakorlat, s nem a mozdulatlan ellenállás. Jó ezt különösen az ifjakkal megértetni, akik minden legkisebb engedést jellembeli gyengeségnek szeretnek magyarázni. Magától érthető dolognak tartjuk, hogy ifjúnál befejezett jellemről még szó sem lehet, de hogy is lehetne, mikor nála még minden csak készül lenni, mikor minden vágya, érzése, akarata forrásban van ? A jellem teljessége mindenesetre a férfikornak van fenntartva, de hogy ezt elérhessük, már az ifjúkorban kell előkészülni, még pedig az akarat képzése által, mert az akaraton alapuló vágyak képezik épületanyagát a jellem alkotmányának. A nevelés főczélja megtanítani a gyermeket emberré lenni, vagyis okosan cselekedni. Minthogy pedig a cselekvés az akarással áll szoros kapcsolatban, a nevelésnek hosszas folyamata kell rá, hogy az akarat, mint tudatos és szabadon működő, tehát független erő megalakuljon. Ebben a nevelési folyamatban igen nevezetes szerepet játszanak azok az erkölcsi megszokások, melyekre bevezető lépés az utánzás. A gyermek egész élete utánzás, amelynek alapja azon vágy, hogy a felnőttekhez hasonlítson. A gyermek utánzása még nem öntudatos, de belőle fejlődik lassankint a megszokás, la*