Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1887

4 Miként az ősidőben is az emberiség kis s nagy dolgaiban a vallásos érzelem volt az irányadó, úgy s főleg a közép-korban látjuk mi ennek hatalmát kimagaslani. Az igazi vallás szelídítette ugyanis a vad erkölcsöket, tanította a népeket, intézte egyesek mint egész nemzetek tetteit. Ez lelkesítette s gyámolította a művészetet, ez fűzé egybe a különben nyelv, szokás s életmód tekintetében a legkülönbözőbb pártárnyalatokat. Egy ily szellemi hatalom neveié a valódi jellemet, melynél fogva azért akarunk s cselekszünk valamit, mert azt nem mulaszthatjuk el s mégis teljesen szabadoknak érezzük magunkat. Ez tette figyelmessé az anyagiságba elmerülteket egy felső szellemi életre, ez tanította meg szeretni a felebarátot mint önmagát s megbocsátani az ellenségnek. Szóval a vallás éltető ereje hatotta át az egész társadalmat. Ha pedig a vallás valóban ily hatalommal rendelkezett a szivek felett : kétségtelen, hogy annak feje, a róm. pápa iránt is mély tisztelet, odaadó ragaszkodás s engedelmességgel viseltettek. Ezen kor népei s fejedelmei mintegy érezték a pápai fensőségről azon varázst s titokszerűséget, mit Schiller oly megkapóan s gyönyörűen fejez ki, mondván : »Láthatni császárokat s királyokat, kitűnő államférfiakat s legyőzhetetlen hadvezéreket, midőn a körülmények kényszerítő hatalma alatt feladják jogaikat s a szükségnek engednek, ami a pápáknál ritkán vagy sohasem történik. Ki ha nyomorba jut is, Itáliában egy talpalatnyi birtoka sincs is s az idegenek könyörületességéből él is : azért az egyház s a szent szék jogai mellett kitartóan küzd. A pápák természet, gondolkodásmód s tehetség szerint lehetnek ugyan a legkülönbözőbbek, de azért az ő politikájuk állandó, egyforma s változatlak. Az ő egyéniségük s szenvedélyük a hármas korona alatt kialszik. S ámbár minden pápa halálával a