Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1876

l-J eső, mely a földet két centiméternyire áztatja meg, már nagy esőnek mondatik. Az csőmennyiséget azonban helytelenül Ítélnők meg azon tócsákból. melyek utczákon vagy udvarokon keletkeznek, minthogy ide több helyen esett viz folyik össze; hanem igen a szabad sik földre esettből, mit az esőniérők segélyével határozunk meg. — Az esőmérő nem egyéb mint egy pléh-töltsér, melynek felső átmérője — a magyar Mr. központi meteorologiai intézet által használtatik — 856-8 méter, s igy a fölfogó föliilet egyenlő '/,,, .• méter, vagyis 100,000 • m. méter. Ha tehát annyi csapodék áll be , hogy a fenéket egy miliméter magasságnyira befödi, akkor a fölfogott eső térfogata, 100,000 köbmiliméter, vagy 100 köbcentiméter. Egy köbcentiméter viznek súlya egyenlő egy gramm, tehát minden milliméter magasságú esőnek súlya megfelel 100 grammnak. Az eső a mondottak nyomán éleny- és könenyből áll, s ilyenkor tiszta viznek mondjuk, mit azonban csak hosszabb esőzés után nyerünk; különben pedig sok oldott és fel nem oldható anyagokkal van keverve, melyek egy ideig a légben lebegnek, mignem a hulló cseppekhez csatlakozva, azt tisztátalanná teszik ; e tisztátalanság oly fokot is elérhet, hogy nem annyira a viz, mint inkább ezen fertőző anyagok tekinthetők főtényezőnek, s igy keletkeznek a régi chronikákban följegyzett vér-, kén-, viasz-, béka- stb. esők. — Az ujabbkori tudomány föllebbentvén eme csodaszeril dolgokról a fátyolt, megmagyarázza azokat, mikben a régiek rejtélyes valamit láttak. — Így Sementini egy eseményt ir le, mely 1813-ban mart. 14, Gerace lakóit (a nápolyi királyságban) iszonyú rémületbe hozta. A nyugoti félről — úgymond ő — sötét komor felhő tolult elé, mely közelebb-közelebb vonulva csöndes fejlődéssel óriási hegycsoporttá alakult, s az előbb narancs-, utóbb világos-vörös szinti felhőzet végre oly sötét-barna lett, hogy a lakosok kényszerülve lettek délután 8—4 óra közt mécset gyújtani. A vihar egy erős villámcsapással vette kezdetét, a dörgés mindinkább erősebb lett, a zápor közeledő zuhatagként liangzék; az állatok és madarak megrettenve kerestek menedéket, s az ember lélekszakadva futott az Isten templomába, hogy ott reá s övéire irgalmát s védelmét lekérje. A lerohanó cső vörös, lángszinü volt, mely végpusztulással fenyegette a földet. A villám oly vakitó, a dörgés oly megrázó s a közeli tenger zúgása oly iszonyú vala, milyent a Vezúv leghevesebb kitörésénél sem tapasztaltak soha. — Azonban az est közeledtével a zúgó vész csöndes békére változott; a viharos felhő oszladozni