Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1874

8 mind a halottéi, mind a gyászolókéi — fegyverek '), koszorúk, virágok, hajfürtök, ékszerek 2) stb. Azután a holt testet illatszerekkel hintették be 3), és az egyik közeli rokon a máglyát elfordított arczczal 4) meggyújtotta. A síró asszonyok erre meg kezdették a naeniakat, s ekkor történt a halott fölött az utolsó conclamatio 5). A lángokat eközben illatszerekkel élesztették, s a körülállók kérték az isteneket, hogy alkalmas szeleket küldjenek 6). Mivel a régiek azt hitték, hogy a halottak lelkei a vérontásban gyönyörködnek, a legrégibb időkben több barom és egyéb állatok — különösen az elhunyt kedvenczei — ölettek le a máglya mellett, a melyeket szintén a máglya tüzére hánytak 7). Sőt a költők elbeszélései szerint a máglyák előtt még emberáldozatok is történtek 8). Ezen emberáldozatokat pótolták későbben a gladiatori játékok 9); sigy ezen véres intézmény, mely későbben Kómát végveszélylyel fenyegette, eredetét tulajdonképen a temetési ünnepélyeknek köszöni. Romában legelőször a Brutus testvérek rendeztek gladiatori játékokat, hogy atyjok temetését annál ünnepélyesebbé tegyék — a város építésének 490-ik évében 1

0). — Ugy látszik azonban, hogy e játékok Etruriában sokkal elébb voltak szokásban, s innét származtak át Rómába 1 '). A Brutusok példáját aztán mások is követték, s a római nép vért szomjazó természetéből könnyen megmagyarázható, hogy ezen emberietlen látványosságok általánosakká lettek 1

2), későbben pedig egészen más irány felé tereitettek, mint amire tulajdonképen rendelve voltak. A máglya elégése után a megmaradt parázst eloltották, s e czélra — legalább a gazdagabbak temetésénél — bort használtak, a mely szokást Plinius szerint 1

3) Numa király megtiltott. Azok számára, kik nem otthon haltak meg, szintén raktak máglyát, s meg is gyújtották, mintha a halott rajta feküdnék ,

4). Az elégetés után következett szertartásokat igen vonzóan irja le Tibullus. (III., 2, 9—26.) A rokonok u. i. könyörögvén az isteneknek, hogy meg ne haragudjanak, ha a szertartásokban valamit netalán helytelenül cselekedtek volna, megmosott kezekkel, felövezve 1

5) összeszedték fekete ruháikba az elhunytnak csontjait, azután ismét kiterítvén, borral, tejjel és könnyeikkel megáztaták és gyolcs kendőkkel megtörülék. Az igy összegyűjtött csontokat illatszerekkel keverve az u. n. urnákba tevék, ezeket pedig a sírboltokban helyezek el. A jelenlevők aztán háromszor vizzel meghintetvén l

6) ezen szóval, ilicet 1

7) haza bocsáttattak, utoljára mondván vale-t az eltemetettnek. A hamvak eltartasára szánt urnák az illetők tehetsége szerint a legkülönbözőbb anyagokból készültek, amint erről mind a régi irók, mind a napjainkban kiásott urnák tanúskodnak. Voltak urnák agyagból, sokszor különféle diszitménynyel I

S), márványból s különféle fémekből u. m. aranyból l

9), ezüstből 2

0) és rézből 2

T). Pompejiben üveg urnákat is ástak ki, melyek ólommal voltak körülvéve. 1) Verg. Aen. XI. 193. 2) Dionys. XI, p. 719. 3) Val. Max. V, 1, 10. — Plin. H. N. XII, 16. 4) Verg. Aen. VI, 224. 5) Serv. atl Aen. VI, 218. 6) Prop. IV, 7. 31. 7) Verg. Aen. XI, 197. 8) Verg. Aen X, 518. 9) Serv. ad Aen. X, 519. — Tertull. de spect. 12. 10) Val. Max. II, 4, 7. 11) Tertull de spect. 5. 12) Liv. 23, 30. — 38, 21. — 31, 50. — 38, 46. 13) H. N. XIV, 12. 14) Senec. Consol. ad Marc. III. 15) Svet. Oct. 101. 16) Verg. Aen. VI, 229. 17) Serv. ad Aen. VI, 226. — Serv. ad Aen. VI, 231. — III, 68. — II. 787. 18) Prop. II, 10, 32. 19) Eutrop. VIII, 5. 20) Ammian. XIX, 2. 21) Verg. Aen. VI, 228.