Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1874

5 senki a kellő korláton tul ne lépjen. Legfényesebb volt az ügynevezett censori temetés; igy nevezték a temetést, ha valakit censorhoz illő fény nyel temettek el '). Ha a hirnök meghívására a kisérőség a halottas házban összegyülekezett, a rendező (designator) mindegyiknek kijelölte helyét a halottas menetben és őrködött a fölött, hogy a rend meg ne zavartassák, s e czélból lietorok is rendeltettek melléje 2). A halottas menetet a fuvolások kezdték meg, — minthogy ezeknek száma idővel igen megszaporodott , a XII tábla törvényei tizre szállították le 3) — fényesebb temetéseknél trombiták és egyéb lármás hangszerek sem hiányoztak 4), a fuvolások után következtek a siró asszonyok, kiket azon czélból szoktak bérbe fogadni, hogy a gyászdalokat az u. n. naeniákat fuvolahang kisérete mellett énekeljék 5); e naeniák a halottat dicsőítő, egyszerű, minden műízlést nélkülöző halotti énekek voltak. 6) A siró aszszonyok tulajdonképeni kötelessége az volt, hogy a gyászdalok éneklését megkezdjék, a kisérőség aztán siralmas hangon folytatta 7). A siró asszonyokat követték a mímelők (mirni); a római nép tudvalevőleg igen szerette a látványosságot, e hajlamából magyarázható meg azon különös jelenség, hogy temetéskor az egyik mímelő a megholtat, amint az magát életében viselte, a kísérők előtt utánozta, ezen mímelőt, ki a megholtnak szerepét vitte, főmimelőnek (archimimus) nevezték; őt egész serege vette körül a mímelőknek és bohóczoknak, kik nemcsak a tragikusok különféle helyeit alkalmazák az elhunytra, hanem igen gyakran oda nem illő tréfáikkal a kísérőket hahotára fakaszták, s igy az, a minek tulaj donképen az elhunyt tiszteletére kellett volna szolgálnia, aljas tréfákká fajult 8). A halottas menet legfényesebb részét alkoták az ősök képei (maiorum imagines), melyek a halott előtt vitettek. Ha u. i. valamely családtag meghalt, az ősök viaszk álczáit, melyek az atriumban tartattak, fülkéikből elévettek 9), s arra alkalmas egyének, nagyobbrészt színészek, magukra öltvén, az elhunyt méltóságához illő öltözetben — ha magas hivatalokat viselt, praetori, consuli vagy censori ruhában s lictoroktól kisérve 1 °) — a holt test előtt mentek. Őseinek minél több képe vitetett a halott előtt, annál fényesebbnek tartották a temetést; s nagyobb temetéseknél a kocsiknak átláthatatlan sokasága ment a holt test előtt, melyeken az ősök képeit viselő színészek ültek 1'). Még fényesebb volt a menet, ha a halott életében győzelmeket aratott, mert ilyenkor az ősök képeihez diadalmi jelvények is járultak 1

2), u. m. zsákmányok, koszorúk, a meggyőzött városok és nemzetek képei 1

3), melyeket a lietorok lefelé fordított kötegekkel kisértek 1

4), ezeket követték a fáklyavivők, mert a temetés fényének emelésére a fáklyák használatát a régi temetkezési szokásból megtartották l

5). E fáklyák után következett a holt test illatszerek füstjétől körülvéve 1

6) és gyászravatalra helyezve ; a rómaiak fényűzési viszketegéből könnyen megmagyarázható, hogy e ravatalok sokszor pazar fényűek voltak, elefántcsont lábakon nyugodván n) és bíbor vagy aranynyal átszőtt szemfödéllel levén letakarva. E gyászravatalon a halott egy kissé fölegyenesedve feküdt, s hogy polgártársai mennél későbben 1) Tacit. Hist. IV. 47, 2. — Annál. XIII, 2, 5. — IV, 15. — VI, 27. 2) Hor. Epist. I, 7, 6. — Cic. de Leg. II, 24, 61. 3) Cic. de Leg. II, 23, 59. — Ovid. Fast. V, 657, 661. 4) Seneca Lud. de mort. Claud. XII. Petron. 78. — Hor. Sat. I. 6, 44. 5) Non. p. 66. Lucil. lib. XXII. 6) Cic. de Leg. II, 24, 62. — Varró de vita P. R. lib. 4. — de L. L. VIII, 70. — Festus: Naenia. Non. II, 594. — Plaut, Asin. IV, 1, 63. 7) Festus: Praeficae. 8) Svet. Vesp. 19. — Dionys. VII. 72. 9) Val. Max. VIII, 15. — Cic. de Or. II, 55, 225. — Ilor. Epod. VIII, 11. 10) Polyb. VI, 53. 11) Serv. ad Aen. VI, 8, 61. 12) Lucán. Phars. 733. 13) Dionys. VIII, 8, 59. — Tac. Ann. I, 8. 14) Pedo Albinov. dc fun. Drusi 141. — Tac. Ann. III, 2. 15) Plin. H. N. VI, 37. Tac. Ann. III, 4, 1. — Serv. ad Aen. VI, 224. 16) Propert. II, 10, 23. 17) Propert. II, 10, 21.