Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1874

4 el '). Az előkelőbbek halotti ruhái a legnagyobb pompával voltak kiállítva, gyakran aranynyal átszőve 2). Valószínű, hogy a harczban győztes hadvezérek diadalmi koszorujokat a sírba is elvitték, annyit legalább bizonyosan tudunk, hogy a haza körül érdemet szerzettek koszorúzott fővel temettettek el 3). Azon felül különféle ékszerekkel díszítették föl a megholtat, amint ezt a napjainkban felásott római sírok is bizonyítják ; nem csoda tehát, ha a régieknél gyakoriak voltak a sírrablások 4). Az igy feldíszített holt testet a gyászoló család vévén magához, azt az atriumban 5) felállított, s virágokkal és lombkoszorúkkal ékesített ravatalra helyezé. A meghalt szájába aztán pénzt tettek, hogy Charonnak a révpénzt megfizethesse 6), testét pedig a ravatalon ugy helyezék el, hogy sarka az ajtó felé legyen fordítva 7). Azt akarák ezzel jelenteni, hogy a halott most kezdi meg útját az alvilágba, a honnét többé vissza nem fog jönni. A gyászravatal előtt a tömjéntartóban (acerra) illatszerek füstölögtek 8), a halottas ház elé pedig fenyü- vagy cziprusfát tűztek 9), részint hogy jelezzék a házban levő halottat (azért használták e fákat a halál jel vényéül, mert levágott ágaik nem hajtanak ki), részint hogy intőjelül szolgáljanak a papoknak — kiket a holt test látása vagy érintése által megfertőztetetteknek tekintettek, — hogy ama házba be ne menjenek. A ravatalon maradt a holt test egész a temetésig. Ezen időközben jöttek a halottas házhoz a megholtnak rokonai és barátai, hogy öt, kit rendesen a család öregebbjei őriztek ,

0), meglátogassák és megsirassák. Ezen idő alatt eloltottak a házban minden tüzet, s meg sem gyújtották azt a temetés előtt 1'). II. Temetés. A holt test hét napig maradván a gyászravatalon, a temetési szertartások csak a nyolczadik napon történtek meg. '

2) E nagy késlekedés okául Servius Vergilius magyarázatában azt hozza föl, hogy eleje vétessék az elevenen való eltemetésnek; valószínű azonban, hogy ezen időre szükségök volt, hogy a holt testet földíszíthessék és a temetéshez kellő készületeket megtehessék. Magában értetődik, hogy e nagy késlekedésnek, valamint a Servius által felhozott egyéb szertartásoknak is csak előkelő emberek temetésénél volt helyök. A legrégibb időkben a temetések éjjelnek idején fáklyák világa mellett tartattak, s innét — e fáklyáktól -—• származik a temetésnek funus neve l

3). E régi szokást későbben csak a szegények és csecsemők temetésénél és a holt test áthelyezésénél követték, a gazdagok temetései pedig a nap első óráiban, mert akkor volt a piacz legnépesebb, — és a legnagyobb pompával tartattak meg. Az ily pompával tartott temetés ismét kétféle volt, t. i. családi (funus familiare), vagy kihirdetett (f. indictivum). Amarra csak a rokonok és meghitt barátok hivattak meg egy szabados által ,

4), ami csak kiterjedt családoknál történt, melyeknek temetési kíséretül nem volt idegenekre szükségök, a másik nemű temetésre pedig liirnök l

5) [praeco] hivta meg az embereket ily szavakkal: Ollus Quiris leto datus (Festus). — Exsequias, quibus est commodum, ire iam terapus est. (Ter. Phormio V. 837). — Ollus ex aedibus effertur. (Varró. L. L. 160.) — Az előkelőbbek és gazdagabbak mindent elkövettek, hogy temetéseiket a lehető legnagyobb fénynyel állítsák ki, amiért is a tizenkét tábla törvényei a temetkezés körüli fényűzést többszörösen korlátozták, és egy külön aedilist rendeltek, kinek arra kellett felügyelnie, hogy temetéseknél 1) Liv. 34, 7. 2) Val. Max. IV. 5. — Verg. Aen. VI, 221. — Suet. Nerv. 50. Hieron. Vita Pauli I. 92. 3) Cic. de Leg. II. 24. — Plin. H. N. XXI. 3. 4) Quint. Deci. 373. 5) A római házaknál a legelső legnagyobb terem; a család föterme és gyülhelye. 6) Juv. Sat. III. 267. — Propert. IV, 11, 17. 7) Plin. II. N, VIII, 8. Senec. Ep. 12, 3. — Pers. Sat. III, 103. 8) Festus: Acerra. 9) Plin. H. N. XVI, 10. — XVI. 33. — Serv. ad Aen. 216. — Festus: Cupressi. 10) Verg. Aen. XI, 29. 11) Juvenal. Sat. III, 214. — Appul. Met. II. p. 58. 12) Serv. ad Aen. V. 64. 13) Serv. Aen. XI. 142. — I. 727. — V. 224. 14) Varró de R. R. I. 69. 15) Festus: Funus indictivum.