Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1857

14 vedbe, o kedves ifjú, a szorgalmat illetőleg. Ez többféle lehet. Szorgalom az, ha a tanonc idejekorán ébred, imáját mindig rendesen elvégzi, gyorsan öltözködik, tisztán megmosdik, magát szaporán s mint mondani szokták, katonásan rendbe szedi, az isteni szolgálatra és tanórákra soha későn nem érkezik: mindent, a mit elöljárói parancsolnak, legnagyobb készséggel és pontosan minél elébb teljesít; az időt soha henyélve nem tölti; a taneléadásokon kívüli idejét is ugy intézi, hogy öt tétlenségben a napnak egy órája, s az órának egy perce se találja soha. Ezek röviden azon sarkpontok, melyek kőről az ifjú jövő boldogságának kapuszárnyai az isteni félelem, erényesség s figyelem után forognak. Itt azonban, hely szűke miatt csak azon időre szorítkozom, mely a tanodai eléadásokon fölül megmarad. Hogyan lehet ezzel legokosabban gazdálkodni? Ha azt akarod, o kedves ifjú, hogy az iskolai taneléadások részedre gyümölcsözök legyenek, szükség, hogy azok szellemednek mintegy mindennapi tápnedüivé, folytonos gondolkozásod tárgyává váljanak; szükség azokat latinul szólva ,,in succum et sanguinem convertere". Ez pedig a minden külakadéktól elvont, szabad ész komoly elmélkedése és folytonos ismétlés nélkül nem történhetik. Tehát elmélkedés , ismétlés, többszöri átolvasás, vagyis betanulás azon közegek, melyek által tanáraid eléadásait jövőre mindenkorra sajátoddá teheted; s hogy ezt valóban is tedd, magányra van szükséged. Igaz ugyan, hogy az ember társas lény s mint ilyen társak és társalgás nélkül nem élhet, s ha Tarenti Architasz bölcs magát szerencsétlennek mondá, habár az istenek öt az egek minden gyönyöreivel megáldanák, de anélkül, hogy örömeit valakivel közölhesse, s amiket az egekben látott, másoknak elmondhassa: ugy az ember valóban szerencsétlen lenne, ha például egy laktalan szigetre löketve, embertársainak körétől erőszakosan s örökre elszakasztva a vadonpuszták szörnyetege gyanánt élni kényteleníttetnék. (Azok, kik magukat a zajos világ szinpadától elzárva, magasabb, szentebb ihlettől vezényeltelve, kietlen magányba zárkozának Önjószántukból, nem tartozhatnak e szerencsétlenek közé). Mégis meg kell vallanunk, miszerint az erkölcsi világ legtöbb torzkinövéseit a társalom maga, nem pedig a magány eredményezi, okozza. Mindazok, kik magukat szellemileg tökéletesbíteni igyekvének, fölkeresték a magányt, mely neked is, o ifjú, elkerülhetlenül szükséges. De félre ne magyarázd szavaimat, o kedves ifjú! Midőn én neked a magányt ajánlóin, nem azt akarom ezzel mon-