Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1857

dani: hogy hadd el az embereket, szüléidét, elöljáróidat, társfeleidet és a vadon rengeteg szikláinak odúiba rejtekezzél. Hisz te az emberi társadalom hasznos tagja akarsz lenni, és e célból az emberek közt kell neveltetned. De igenis, ha magadat a világ, egyház, haza s átalán az életnek nem utolsó és jellemteljes bajnokává avatni akarod: szellemeröid kifejtésére, lelkesültséged szilárdítására, kedélyed nemesbítésére, elméd kimivelésére magányra van szükséged; oly magányra, melyben bizonyos időközben a világ zajától visszavonulsz, önmagariba szállasz, önmagaddal számot vetsz és csupán tökéJetesbülési közegeiddel foglalkozol. És nemde az ily érleményben vett magány nem oly kietlen, tulajdonképen nem is magány többé? — Scipio mondani szokta: „Sohasem érzem magamt kevesbbé magányosan, mint midőn magam vagyok". Egy magánykedvelö tudóst meglátogata bizonyos parasztember s csodálkozva kérdezé: „Ugyan, uram! — megkövetem alásan — már hogyan is élhet uraságod így magányosan?" A tudós feleié: „Barátom! én magányosan kezdtem lenni azon pillanat óta, midőn te hozzám érkeztél

1*. Tudatni akarván tudnillik, hogy a tudós a tudatlanok közt, kiktől szellemét elvoná s elszigetelé, valóban ridegen s mintegy magányosan érezheti magát. — Krátesz bölcs séta-közben egy csöndes völgy rejthelyén bizonyos ifjúra bukkanva, ezt megszólítá: mit mivelne ily magánosan? ,enmagammal beszélek

1, volt az ifjú feleiele. „Vigyázz, nehogy gonosz emberrel beszélj!" veté oda a bölcs, az iíju további komoly elmélkedésének nem megvetendő feladványt hagyván hátra dilemmatikus megjegyzése által. Az egyház bámulandó tudorhősei koronként fölkeresték a magányt, hogy lelki szemeikkel annál tisztábban láthassák az igazságot, mely a lármás világ zajos tömegében annyi viharos ellentét által válik meghamisítottá. Jeromos a syriai sivatagban magasztosítá szellemét oly bámulandóvá; Benedek fénye a subiacoi barlangból lövellte szét jóltevö sugarait a beteg világra; Ágoston a kert csöndes magányában ismere önmagára, stb. stb. — Maga az imádandó Istenember, mielőtt nagyszerű megváltási müvéhez fogna, magányba vonult, ima és böjtölés által szentelvén meg azt; isteni példáját híven követték tanítványai. S valóban, unalmas lehet-e annak a magány, ki az emberek lármás köréből magát kiszakasztva akár Istenével, akár könyveivel, vagy gondolataival foglalkozik? — Nemcsak nem unalmas, de sőt nélkülözhetlenné válik a magány mindazoknak, kik azt szentül használni folytonos gyakorlat által megtanulták. 4