Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1857

10 oly lelkisineretesen szivéhez mondatnak s elméjét a legdrágább szellemi élvezettel elárasztani igyekeznek az ifjú nemzedéknek: a könnyelmű tanonc előtt kötelességből meghallgatott száraz hangok, s a pusztába kiáltónak szavaiként lebbennek el. Gyökeret nem verhet a mag, bármily kiszemelt és jó legyen is az, a folytonos szórakozottság által megkeményült kebel sziklás földében!!! — Pedig: „A ki titeket hallgat, engem hallgat; a ki titeket megvet, engem vet meg", úgymond az Istenember (Luk. 10, 16.). — Az ily korán elpernyülő növényekből válnak aztán az egyház katángkórói; az ily szánakozásra méltó pondrókból keletkeznek a társadalmak szivén rágódó áltudósok minden szentet, jót és nemest megrontani törekvő férgei; kik az egély dolgában szilárd alappal nem birván, mint mindig „ingadozó gyermekek ide s tova hányatnak az emberek ravaszsága (maguk is már gonoszak levén) és álnokul tévútra vezető hitegetés csalárdsága által". (Efez. 4, 14.) — Kikről eleve megjövendöltetett, hogy: „a józan tanítást el nem szenvedik, hanem ingereik szerint viszketeg füleiknek kellemes tanítókat gyűjtenek maguknak." (Tini. II. 4, 3.) — Az ilyenek sohasem képesek elöljáróiknak intelmeit a szánandó beteg sebére csepegő balzam gyanánt tekinteni. Az ilyenek azt óhajtják, vajha a tanár, a hitoktató soha ne lásson bennök egyebet tökéletes lényeknél, kiknek oktatásra, lelki eledelre szükségük nincs. Ok önmaguk előtt valami magasan repülő sasok, a meggyőződések óriásai egekig nyúló homlokkal. Önmaguk alkotnak maguknak életszabályokat; az erény ösvényéi csakhamar megvetik, holott észre sem veszik, miszerint hirtelen egy tátongó mélység szédítő párkányára jutnak, honnan nincs, vagy alig van többé visszalépés. Megszülemlik agyukban „a kevélység, elárasztja buján növekvő ágait szivöknek az erkölcstelenség bűzhödt legével elborított lápjain a nyegleség, fönhéjazás, túlságos önbecsülés, vétkes szabadosság, hitszegés, engedetlenség, hiú dicsvágy, képmutatás, meghasonlás, irigység, megátalkodottság"; mint bölcsen írja Landini Kristóf. 0, mindezen roszaknak kútfeje az ifjak szivében megfeneklett önámitásból eredt hibás tudata annak, hogy ők már bölcsek! Pedig: „Príma pars stultitiae est, sapientem se credere." (Bocatius.) — S ha az erény utján a legkisebbszerü hanyagság is sokszor legnagyobb lelki károkat okoz, mit mondjunk az oly könnyelmű ifjakról, kik a hit és erény dolgában már soha sem eléggé fogékonyak a jóra! ... Hja! régi közmondás: „Qui in virtutis studio parvum parvi facit, nec magnum magni faciet!"