Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1855

döklö angvalkint élö lényt nem hagyott!! Ez volt tüneményünk gyász nyoma ama területen, hol ezt először is felmerülni láttuk. A fölzaklatott föld mondott ingásai, mellyek február 5-én vették kezdetöket és martius 28. egy mindent megsemmisítő eseménynyel végződtek, s mikint már emliténk, közel 40 mérföldnyi vizs földterületen tevének rombolást. A tengereni hajók oly erőszakosan hányattak fölfelé, hogy a rajtok levőket azon aggodalom kezdé mindinkább meglepni: mikint járműveik holmi rejtett sziklára jutottak; hiedelmüket növelte a hallott ropogás, melyet az éles sziklacsúcsok által faépítményükön okozott repedezéseknek vélték tulajdoníthatni. Menete ezen földindulásnak vonalzalos vala, az első lökések a mondott félsziget egészen délnek irányló részeiben történtek s Oppidonál volt a tovább terjedő rengésnek központja; később e vésztrejlő gyíipont jobban észak felé kezde elhúzódni Sorcano tájára. Martius végével Girofalco körül jelentkezék ismét leghalályosabban, azon alacsony völgykiterjedésen, mely egyfelől az elnyúló hegyláncok, másfelől két tengeröböltőí határoltatik. Minthogy a leirt földrengési irány déli Calabria magas hegyláncival és az ezek mellett mélyedő tengerrel mindenütt egyköziileg terjedni mondatik, talán nem lesz hibás azon véleményünk: hogy olt már eleve hason irányú földnyilás létezett, melyen a mondott földalatti erő akadálytalanul könynyen tova haladhatott. Hasonló jelenetet olvasunk az 1746—ki limai földrengésnél, a tenger hosszában felállított figyelők pontosan följegyezvén azon időt, melyben az ingató erő jelentkezett, s kitűnt: hogy Limából mint középpontból terjede egyenesen észak s déli irány felé egyközüleg Andes gerincivei. Szinte Cumanát feldúló rengésnek ereje ily szabályos irányt követe mindenütt, mit a világbuvár Humboldt hasonlóan nem kétkedik azon irányban már eleve létezett földrepedékeknek tulajdonítani. Lássuk —

: talán a tapasztalt tüneménynek oka — természetszerű is. Ila az érintett hegyeknek láncait mint holmi vulkáni erőtől fölemelt földtömeget tekintjük, mely ugyanazon erőtől okozott bizonytalan mélységre lehaló nyilasnak felszínét tölli be csak, és nem az egész leható repedést: ezen — mint akadálytalan uton — mily könnyen terjedhet bármily tetemes földalatti erő is, kiki gondolhatja, és mivel szabadon vonulhat előre — vagy talán mert nem is elegendő erős — a földfeletti hegyek magasló ormait meg sem is ingatja. Hatalmas gátokként is tekinthetjük — leginkább tönkéit a mondott hegyeknek, melyeket át nem szakaszthatván — azon habár óriási erő ezekkel párhuzamban kénszerül messzebbre hatolni; de ha keresztültört — már ez is megtörtént — a szilárd hegyek-képezte gátain: talán a még ittott töltetlenül maradt hegynyiladékoknak tulaj donithatjuk, ezen mondhatom szokatlan elirányulását, mikint Visztula folyamnak vizeit, partjain tul elömleni látván, nem gyanilhaljuk-e, hogy valahol átszakadás, vagy gyengébb, lazább földréteg vala okozója a kártékony viz eme szokatlan irányú kitöréseinek? Midőn 1826-ban a juniusi földrengés Mantuából Lombard síkságain egész Tirolnak majdnem középéig nyomult: Etsch völgyén, mint gyengén gátolt uton vett magának irányt anélkül, hogy az ilt nyugotról keletnek vonuló Alpesek sziklatömegét bárhol is keresztülhasitná. Akadályozzák bár a szikla ős hegyek a tovább terjedő földrengés erejét, mégsem tagadható: hogy ezen óriás erejű gátló közegek dacára — kisebb mértékben bár — mégis keresztülhat ez az emelt sziklahatárakon ! így az Olaszhon északi részében jelentkezett ingást érezték Helvetia alsóbb, sőt felsőbb tájain, Constanz- és Bázelnél; a chilii földrengés Pampasban Dél-Amerikában vala érezhető. De kísértsük meg e jelenségeket összhangzóvá tenni a természet-szabta s ismert törvényével: az első lökésnek kitett földtömegrész közli ezt másikkal, ez a harmadik- s igy a többi részszel, s terjed a nyert lökés hatása mindaddig, mig végre a rugalmatlan anyagok, melyekbe ütközött, gyengitvén erejét, s igy —ha-