Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1916

1. A szószéki beszédről.

Az akadémiai tanév megnyitó ünnepén felolvasta Csifó Salamon tanár.

Növendékeink között bizonyára vannak lelkiismeretes, kötelességtudó, sőt ambiciózus ifjú emberek. Ambiciózus ifjú emberek, akik a lelkészi pályán nemcsak kenyeret aka nak keresni, anyagi megélhetést, maguknak társadalmi állást biztosítani, hanem lelki kielégítést is szerezni tekintet nélkül arra, hogy rögös az út, sikamlós a pálya, sokszor csüggesztő, sőt háládatlan a munka s jutalom nem kívülről, hanem csak belülről — önlelkünkből származik. Voltak, vannak — mondom — és mindig lesznek oly ambiciózus ifjak, kiket egy benső sugallat, az Isten és emberek szeretete, a hit és erkölcs értékének felismerése, a testvériség utján egy szebb világnak — istenországának építése a lelkészi pályára ösztönöz, vezet.

Ezekért és ezért vallomással kezdem. Mint ifjú emberek lelkesedéssel néztünk a jövő elé; igyekeztünk magunkévá tenni azt, amit élőnkbe adtak s az önképzésre való buzdítás sem hangzott el fülünk mellett hiába. Azt hittük, hogy ha ezekkel felkészülten lépünk az életbe, lesz mit prédikálnunk; tudni fogjuk, hogy mikor, mikép és mint kell imádkoznunk s így tökéletesíteni fogjuk az embereket és építeni istenországát. Nekem .legalább, egy titkos aggodalom csak akkor lopózott lelkembe, mikor arról értesültem, hogy egy tekintélyes egyházközségben a lelkészi működést tényleg meg kell kezdenem. A fény homályosulni kezdett; a vidámság helyét komoly gondolatok, a lelkesedést aggodalmak kezdték felváltani lelkemben. Hát csakugyan csak prédikálásból, imádkozásból fog áílani életem? Mit fogok tenni, ha az öregebbek fordulnak hozzám tanácsért hozzám ifjú emberhez, a tapasztaltak a tapasztalatlanhoz, a terhek alatt meggörnyedtek, a terhet még nem ismerőhöz? Milyen legyen életem az ifjak, a férfiak és nők előtt? Van-e elég lelki finomságom; van-e elég emberszeretetem, van-e