Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1914
— 13 Utálatos a te borjúd oh Samaria, haragom felgerjedt ellenük! Faragó mester csinálta azt s nem Isten az. (Hoz. 8. r. 5. 6.) A veszély közel van, a pusztulás bizonyos. Kemény parancsolatra volt szüksége a népnek. Ahoz nem fér kétség s abból következik, hogy a népnek szánt rendszabály rövid kellett hogy legyen, de következik az is, hogy a tízparancsolat ezzel a tétellel kezdődött: Ne legyenek neked idegen isteneid. Erre nézve a biblia-magyarázók többsége megegyezik. A fennebbi észrevételekből önként következik, hogy a tízparancsolat mostani első tétele: Én vagyok a te Jahveh Istened, aki kihoztalak Egyptom földéről, más fölfogás eredménye. Itt már az egyedülálló, más istenekkel össze sem hasonlítható Istenről van szó. Ilyen fogalma volt a prófétának s a mívelt papnak, ilyenre számtalan helyen akadunk a prófétai írásokban, de ez nem talál a népnek szánt parancsolatok közé. Ez nem parancsolat. Ez kijelentés. Olyan, amilyet hallat a legharagosabb próféta is, amikor már a népet nemcsak feddi, hanem édesgeti, buzdítja, szeretné meggyőzni arról, hogy az ő istene, a nemzet istene az igazi isten, aki megérdemli, hogy csak neki szolgáljanak. így szól: Mikor még gyermek volt Izrael, kedveltem őt s Egyiptomból hívtam ki fiamul. (Hős. XI. 1.) Én Jahveh vagyok a te Istened, Egyiptom földétől fogva. Én gondoztalak téged a pusztában a szomjúság földén. (Hős. XIII. 4. 5.) Ezek a kortárs szavai. Ezek élő szavak olyan könyvből, amelynek írója és az író korának körülményei is ismeretesek. íme tehát közel, nagyon közel járunk az igazi törvényszerzőhez. íme, Hoseas, a próféta megtanít, hogy ő, valamint kortársa Ámos is, a félelmetes ellenség földjével Egyptommal fenyegetik népüket a Jahveh nevében: Nem én hoztam-e ki Izraelt Egyptom földéről ? Azt állítottam, hogy az első parancsolatnak ismert tétel: Én Jahveh vagyok a te istened, nem tartozik a tízparancsolathoz. Amellett, hogy ez sem formailag, sem tartalmilag nem illik be a többi tételek közé, figyelembe kell venni a harmadik parancsot, amely tiltja a Jahveh név fölvételét. A kettő közül egyik sem lehetett benne s nagyon valószínű, hogy a tiz szó szerkesztője attól a nagyon könnyelmű bűnös szokástól tiltja őket, amely az idegen istenek kedvelésében és a nemzeti Isten kigúnyolásában állott:
