Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1914

— 71

Korán elhunyt társunk egyéniségének, törekvéseinek, írói és tanári működésének tükrei gyanánt ideiktatjuk temetését végző kartársunknak, Vári Albertnek beszédét és intézetünk igazgatójának, dr. Gál Kelemennek, sírjánál mondott búcsúszavait. Helyettünk és mindnyájunk nevében szóltak ők a legméltóbban.

Beszéd és imádság a dr. Barabás Ábel koporsójánál.

Mondotta : Vári Albert vallástanár.

A kegyelem és vigasztalás Istene, az élet és halál Ura, ki jelenlétével betölti az eget és a földet, legyen közöttünk is ebben a nehéz órában. Tőle szálljon béke és nyugalom lázongó keblünkbe enyhület a fájdalomtól dobogó szívünkre. Ámen.

„Az én mezőmön nem értek kalászok,

Az én aratásom egy marék virág,

Az én gyönyöröm az álomlátások.

Az én világom egy álomvilág.“

(Kis József: Tüzek.)

Az ihletett lelkű költőnek eme magasságot és mélységet érintő szavai jutottak eszembe, mikor a te fiatal életedről és korán bekövetkezett halálodról gondolkoztam kedves barátom, kit kellően méltatni e szomorú pillanatban nem is tudok. Úgy tetszik nekem, hogy ezek a szép költői szavak, melyekkel az író a saját életét jellemezte, híven tükrözik vissza a te egyéniségedet, jellemedet és életpályádat is. Nem csoda, hiszen te is költő voltál* Mint bércek alól az elrejtett forrás üde, tiszta Jiabjaival: úgy tört elő utóbbi időben a te kebled rejtett mélységeiből is a költői erő. Miért ne lehetne hát rokon az egyik lelke a másikéval ?

Te ifjú életeddel, 37 éveddel még csak a vetés idejéig jutottál. De vetettél olyan hűséggel, olyan vasszorgalommal, acélos akarattal és erkölcsi bátorsággal, aminővel csak igen kevesen dicsekedhetnek. Vetettél annyit, amennyit az emberi élet 70—80 esztendője alatt sem sokan vetnek. Vetettél az iskolában, hol a tudományok magvait szórtad a zsenge ifjúság leikébe. Nem a szük- körü előírások és rideg paragrafusok útmutatásai szerint végezted itt is áldásos munkádat; mert minden kicsinyes dolog csak akadályul szolgált lelked szárnyalásának. Sajátos egyéniségeden ala-