Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1914
— 72 puló módszerrel s ebből származott lelkesedéssel vezetted be tanítványaidat az irodalom mélységeibe, a Petőfi, a Goethe és Nietzsche szellemi világába. Az ifjúság megértette és megérezte a te szent céljaidat s veled együtt lelkesült az emberiség szellemi óriásaiért s az örök szép fönséges eszményeiért. Vetettél különös, nagy szorgalommal az irodalom mezején is. Nem a tudásnak betühez ragaszkodó s apró részletességgel körülírt igazságait, hanem a hitnek, a lelkesedésnek és hazafiságnak lendületet adó igéit hirdetted Írásaidban. S ki merné tagadni ma, hogy ezek is nem éppen olyan való értékei az emberiségnek, mint amazok? Termékeny lelked nap-nap után bőséggel szórta a maga kincseit, amelyeken magad is gyermeki örömmel lelkesültél s másokban is gyönyört és lelkesedést keltettél. Nyugtalan lelked átlépte a hazai irodalom kereteit. A külföld is ismerte és tisztelte nevedet. De ott is a magyarság érdekeinek voltál hü szószólója és értékes tolmácsolója s nem egy homályt és félreértést oszlattál el a magyar névről és a magyar dicsőségről. A most folyó világháború is megihlette érzékeny lelkedet s annak viharában is messzire hallatszóan hallattad szavadat. Amilyen maró és kíméletlen gúnynyal ostoroztad az angol kalmárságot, a francia léha erkölcsöket, az olasz hitszegést: éppen olyan tűzzel védelmezted a mi igazságunkat s olyan hévvel, szólottái a mi vitéz katonáinkról s az imádságig magasztosult érzéssel mondottad. „Segítsd őket, igazság Istene !“ Lelkednek ezt a lobogó lángját örökítetted meg abban a -költeményes könyvben is, amelyet e háború hatása alatt lázasan írtál s nagy bátorsággal rendeztél sajtó alá, s amelynek a megjelenését oly türelmetlenül vártad. Nagy volt a mező, amelyet a te lelked bejárt s amelyen nagy szorgalommal végezted a vetés munkáját. Törékeny tested nem tudott lépést tartani az erős lélek szertecsapongó és merész- röptü szárnyalásával. Gyönyörködhettél szépen fejlődő dús vetésedben, de annak a gyümölcsét le már nem arathattad. A te meződön csakugyan „nem értek kalászok.“ A te aratásod „egy marék virág.“ Az a marék virág, amely méltán kijár az írónak és költőnek, ki szíve legszentebb érzéseit teszi a haza oltárára. Az a marék virág, amely kitelt azokból az elismerésekből, amelyekkel kisértük szorgalmas munkásságodat-
