Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1914

II. FEJEZET. I Barabás Ábel dr. Oly gazdag aratása van most a halálnak legjobbjaink, ieg- derekabbjaink és legfiatalabbjaink között észak, kelet, dél és nyugat harcterein, — s még sem elég neki. Fölkeresi az itthon békés munkáját végzőket is és könyörtelenül elragad közülök olyanokat is, kiket koruk után még hosszú élet, tehetségük után még sok remény, hivatásuk után még nagy feladatok vártak. Ezek közül való volt Barabás Ábel is. Alig jutott még el a férfikor küszöbére és tehetséges volt és nemes hivatása volt. Sokat tett már eddig, de oly sokat akart még és oly sokat vártunk még tőle. Csak egészsége nem volt. Sok betegséggel küzködött egész életében, sokon diadalmaskodott szívós természete; de egy elválhatatlanu! oda szegődött hozzá és végre is legyőzte. A háború viharaiban helyüket hősiesen megálló tanártár­sainkat megőrizte eddig az Isten, — legyen hála érte, — és őrizze továbbra is; fájdalmas csapása úgy is oly súlyosan ért bennünket itthon kedves társunk elhunytával. Barabás Ábel 1903-ban lett intézetünk tanárává, melynek növendéke volt egykor. 1877. augusztus 19-én született Verespatakon, Alsófehér megyében ősi unitárius családból. Apja, Sándor, tanító volt; most jól megérdemelt nyugalomban van. Ábel legidősebb gyermeke volt, — öröme ifjabb éveinek, büszkesége és gyámolítója öregségének. De büszkesége és gyámolítója volt az elhunyt testvéreinek is.

Next

/
Thumbnails
Contents