Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1914
A kicsiny tanítói jövedelem a megélhetésre alig volt elegendő, az öreg szülők nagy gondjain, hogy a legnagyobbon kívül még nyolc gyermeküket fölneveljék, Ábel könnyített legtöbbet, legtöbbször saját erejét is felülmúlóan. Pedig magának is korán meg kellett kezdenie a küzdelmet az élettel. Amint elemi iskoláinak elvégzése után a mi kollégiumunk növendékévé lett, úgyszólván attól kezdve a maga emberségéből kellett megélnie. A gimnázium elvégzése után a kolozsvári tudományegyetem bölcseleti fakultására iratkozott Barabás Ábel; tanár akart lenni. Tárgyaiul a magyar és a német irodalmat választotta és szorgalmasan hallgatta Szécsi Károly és Meltzl Hugó előadásait. Főként ez utóbbi volt reá nagy hatással: tőle örökölte rajongását a két legnagyobb, Goethe és Petőfi, iránt. Meltzl mindenek fölé emelte Goethét és egész tudásával és lelkesedéssel azon volt, hogy Petőfi világkultuszát megalapítsa és terjessze. Barabás Ábel irodalmi munkásságának irányát így szabta meg professzorának tanítása. Csakhogy az életküzdelmek már a kezdeten szárnyát szegték Barabásnak. Hogy mint egyetemi hallgató megélhessen, kenyér után kellett szaladnia. Korán fejledező írói hajlama az újságírás felé terelte s midőn úgy látta, hogy ezzel megélhetést is biztosíthat magának, újságíróvá lett. 1896-ban lépett be az Ellenzék szerkesztőségébe s ott dolgozott négy éven át. 1900-ban Bölöny József, a kolozsvári nemzeti színház intendánsa, dramaturggá nevezte ki. De Bölöny már egy év múlva megvált a színháztól s az új igazgatóság nem tartotta meg Barabást sem. Ez a fordulat térítette vissza Barabást eredeti céljához: a tanári pályához. A következő év alatt kiegészítette tanulmányait, megszerezte a doktorátust és letette a tanári vizsgálatot. 1903 elején hosszabb külföldi utazást tett, majd az őszén elnyerte kollégiumunknál a magyar-német tanári széket. Ettől az időtől kezdődik Barabás intenzivebb írói munkássága, melynek részletes egybeállítását szükségesebbnek tartottuk itt, mint bárminő birálgatását. Hisszük, megtalálja majd az avatott méltatóját. Mi még jobban érezzük a veszteség súlyát, minthogy neki fogjunk e feladatnak. Egy-két közhellyel elintézni pedig kegyeletlenség volna. / - 70 —