Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1912
— 20 — Élete utolsó éveiben kedves otthona volt Tordán legközelebbi rokona, Csegezi Mihályné Albert Ilka, a csak nem régen elhunyt szellemes nő háza. „Én itt az atyámfiai közt igen jól érzem magamat, minden fesz nélkül élek és ha társaságot óhajtok, nem kell kimennem a házból, amit Kolozsvárt tenni kénytelen vagyok — írja 1892-ben. Tordához való vonzalmát szépen kimutatta egy alapítvánnyal, melyet a tordai egyházközségnek tett 1000 írtban az Albert János jubileumára. Végrendeletében az unitárius egyházat teszi általános örökösévé, de első helyen a tordai gimnáziumra gondol s annak fenntartására 24.000 koronát jelöl ki. Minket, akik tudtuk, hogy Brassai mindenkinek szívesen, gyakran igen bőkezüleg adott, nagyon meglepett, hogy halálakor egy szép kis vagyona volt összegyűlve. Első tekintetre nagy ösz- szegnek tetszett, mert az adósok leveleiben foglaltakkal együtt lett volna 40.000 korona is, de midőn közelebbről vizsgálat alá kerültek az igazolványok, kiderült, hogy azoknak egyrésze nem hajtható föl, egyrésze ajándéknak vehető, mert nem volt olyan kötelezvénye róla, amelyet értékesíteni lehetett volna. A pénz miatt soha sem aggódott, ha csak nem akkor, amikor jó alkalom kínálkozott a segítésre, s nem volt módja rá. Nyugdíja teljesen elég volt az ő szükségeire. Inkább arra óhajto- zott, hogy ha sokszor fájó lábai m gtagadják a szolgálatot, maradjon meg elméje és látása épsége. Ezekkel Istene megáldotta élete utolsó napjaiig. Mint a nap fölmelegít, meggazdagít, meggyógyít, megnövel mindent, amihez sugara: eljutnak, Brassai is áldás volt egész környezetére. Nagyon szeretett vitatkozni, mert életszükséglet volt egyéni lelki világának átöntése olyan valakibe, akiben megértésre nemcsak hajlandóságot, hanem megítélésre alkalmatosságot is föllelhetett — irja dr. Concha Gy. Brassait mint embert nem sokan ismerték, sokan félreismerték. Olyan magasan állott szellemi nagyságával mások fölött, hogy főleg miután 1884-ben az egyetemtől is visszavonult, a távol állók előtt úgy tűnt föl, mint az égbenyúló sziklacsúcs. Derült, fényes homlokát hidegnek képzelték, s fehér gyér fürtéiről azt vélték,
