Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1911
Theologiai intézet. A haladás szelleme.* Felolvasta: Gsifó Salamon theol. dékán. Régen, évezredekkel ezelőtt hangzott el a hegyi prédikációban : „legyetek tökéletesek, mint a ti menyei atyátok tökéletes“. S azóta soha szebben, senki magasztosabban meg nem jelölte az ember célját és hivatását, mint Jézus e szavakban. E szavakban különben nemcsak az egyén, az egyének, hanem az egész emberiségnek is, mint összesnek, mint egyetemesnek, a célja és hivatása kifejezve van. Azt jelentik e szavak, hogy az embernek a mélységből a magasságba, a gonoszságból a kegyes és szent életre, az önző, állatias életből a mindeneket átölelő fenséges szeretet magaslatára, a testiség és anyagiság békóiból a szellemi, a lelki szabadság felhőtlen égboltozatára kell emelkednie. E szavak, egy szóval, haladást jelentenek; haladást minden téren, míg elkövetkezik az idő, hogy a teremtmény egy lehet a teremtővel, a gyermek a szülővel; egy lehet értelem-, érzelemben és akaratban. És a haladás szelleme mindig ott lebegett valamint az egyesek, úgy az összes emberiség előtt. Egy — az emberben, a társadalomban, az egész emberiségben rejlő közös ösztön, közös erő folyton tovább és többre sarkalt mindenkit, vizsgáltatta a mélységet és magasságot, felfedni igyekezett a titkokat, megoldani a rejtélyeket, biztosítani az örökéletet. Igen, mert a mindentudástól mindig távol voltunk. S míg ez továbbra is messze áll előttünk, addig a haladás szelleme mindig előttünk lebeg, mindig vezet. A haladás szelleme kiűzte az embert a paradicsom kertből, a henye életet munkássággá változtatta, a fásultság helyett reményt * Felolvastatott 1911. szept. 11-én a theol. intézet megnyitó ünnepén.
