Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1911
— 46 — nép most már együttes törekvése áthúzta terveit, számításait, hogy az Isten és a népek akaratát megértve, ő maga is egy tollvonással semmisítse meg annyi hő vágyát, buzgó törekvését és reménységgel kecsegtető munkáját. II. József a kath egyházat illető vallásügyi politikájában a Febronius-féle elméletet követte. A protestánsok előtt pedig, noha nem állt a törvény alapján, amiért volt is zugolodás ellene, soha el nem múló érdemet szerzett a türelmi rendelet kibocsátásával, mert ha fejlődésében mérlegeljük a dolgot, a megelőző, vonatkozó és meg nem tartott békekötések és törvények mellett, e türelmi rendelete alapján épült fel mindaz, ami a protestánsok szabad vallásgyakorlatát biztosította vagy őket ehez legalább és köze! vezette. Ezen épült fel alig nehány évre 1790—1. évi országos törvények 26 cikke, mely, bár merőben saját sorsukra és erejükre bízza a protestánsokat, legalább tételes törvényben biztosítja vallásuk szabad gyakorlatát, önállóságukat s a kath. egyháziaktól való függetlenségüket. S bár a türelmi rendelet is az előhaladás szellemének köszönhető, annak mégis nem szabad túlbecsültetnie velünk 11. József vallásügyi politikáját. Régi tömlőbe ő még csak új bort akar tölteni. Hiszen ő a vallást, az egyházat is csak eszköznek tekintette önkényt!, mindenható terveinek a megvalósításában. Nem volt ő az az ember, akit az újabb kor felfogása szerint szabadelvű vallásos egyénnek lehetett volna nevezni. „Ellensége volt a hitábrándnak s a középkor sötétségéből leszármozottelőítéleteknek; annyira mindazáltal mégsem emelkedett fel, hogy a különböző vallásfelekezetek egymás iránti viszonyait az egyenlőség alapjára fektette vagy épen a szabad államban szabad vallást akart volna. Ő nem egyedül a polgárt, hanem egyik vagy másik hitfelekezet tagját is tekinté alattvalóiban s a vallás külön- félesége szerint a jogot és igazságot is külön mértékkel osztogatá nekik.“ (Erdély ugyancsak felette állt annak, hogy türelmi rendelethez köttessék, hol tételes törvény szabta meg az egyházak jogait s mégis — sajátságos -- Erdélyre nézve is jó volt az.) II. József minden, bár jóakaraté, de önkényes intézkedéseinek helyeslését a felvilágosultságtól és a népmíveltségétől várta s e tekintetben legjobb, legbefolyásosabb eszköznek az egyházakat tekintette, úgy azonban, hogy ezek kebelében is eltörlendőnek, megsemmisítendőnek tartott mindent, ami csak útját állhatja a felvilágosodásnak, a köz-
