Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1911
Í7 ros nála, akár csak az évolution creatrice fogalma, melyben logikai, pszichológiai, biológiai és esztétikai elemek röpködnek fenséges homályban; mindnyájan beleolvadnak az eleven Universum gondolatába s iszonyodva a mechanisnnis- tól, az absolutum ködébe vesznek bele, mintha csak igazat akarnának szolgáltatni Kant azon mély értelmű mondásának, hogy szemléletek nélkül fogalmaink üresek, fogalmak nélkül szemléleteink vakok. Jelen esetben — mint már említettem — az intuícióra fog fordulni figyelmünk. Annak idején Jacobira* tett bíráló megjegyzéseim Bergsonra is csaknem változatlanul érvényesek, itt azonban tovább kell mennünk egy lépéssel; ki szeretnék ugyanis mutatni, hogy az intuíció, mint ismeretelméleti fogalom mit jelenthet, ami aztán rávezet arra a kérdésre, hogy vannak-e gondolkodásunknak intuitiv elemei metafizikai értelemben s hogy lehet-e egyáltalában az ismeretelmélet felett egy metafizika. Másik problémánk praktikusabb tárgyú leend, ameny- nyiben az élet és a tudomány — vagy ha úgy tetszik — kultúra viszonyát fogja röviden vizsgálni értékelméleti szempontból. Bergson azon állítása, hogy értelmünknek a mozgó valóságban kell elhelyezkednie s onnan megérteni az élet mélységeit, vagyis hogy a filozofálás abban áll, hogy megfordítsuk a gondolkodás munkájának megszokott irányát, — a 'naiv reálizmus kétségtelen nyomait viseli magán, ameny- nyiben éppen a nemfilozófáló elme eljárása, hogy mindenben valóságot lásson. A filozofálás kétségtelenül a gondolkodás munkájának megfordításában áll, de épen az ellenkező értelemben: önmagunkba kell vissza helyezkednünk, hogy a valóságot megérthessük, mert azt mindenkinek be kell látnia, hogy minden ismeretünknek alapját csak az öntudatban és annak közvetlen élményében kereshetjük; ameddig emberek vagyunk, más álláspont nem is lehet* L. Jacobi Frigyes Henrik (Athenaeum 1911. 4. szám)
