Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1909

— 26 —

dálatos fluidum az a nevelő erő: beláthatatlan mélységekből fakad s hajszálfinom csatornáin az embert emberrel összekötő tömegérzésnek. Mégis két nagy kútfőből buzog föl legtöbbször. Egyik a mindent megértő és mindent megbocsátó szeretet, a másik az ember társas ösztönében gyökerező sajátságos inger, a közlés ingere. Kanyaróban ez utóbbi volt meg kiváló mértékben. Nem fényes előadásokat tartott, nem is omlott-omlott szájából a szó-zuhatag, de a szót nem sajnálta. Tárgyát addig forgatta, míg a legmegkapóbb oldalról tárta hallgatói elé, ezért minden íróban és minden korban a sajátságost, a különöst, a curiosum-ot szerette keresni és kiemelni. Tanítványaiban nem annyira hallgatókat, mint inkább beszélgető társakat látott s nagyon örült, ha óra után kérdésekkel rohanták meg. Ilyenkor a tízperc élénk eszmecserétől lett hangos, a fölszabadult zsilip hangos morajlással öntötte a kérdés-zuhatagot, alig- alig tudott rendet tartani köztük a tanárnak egy-egy gúnyos, lefülelő nevetése.

Mert sajátságos (ez a fordulat is az övé), hogy Kanyarónál a gúny is oda tartozott a pedagógiai taneszközök sorába. Még pedig nem a legszelídebb formájában. Nem ártatlan kötődés, nem szelíd, jólelkű, kedves bonhomia, nem tréfán kapkodó vidámság és ötletes elevenség, nem a lélek egészséges derültségéből fakadó pajzán csipkedés volt a Kanyaró gúnyolódása. Nem. Az ő gúnyolódása legtöbbször vitriol volt, mely lassan hegedő, fájdalmas sebet mart föl az ifjú lélekben. Szerencse, hogy tudott vele bánni: csak cseppen- ként osztogatta receptszerű pontossággal és kimértséggel s csak oda, ahova előbb óvatosan kinézte. El-elcsöppent azért persze egy- egy kicsi belőle egyebüvé is s talán ez az oka, hogy Kanyaróra sok tanítványa gondol hálával, de igen kevesen szeretettel.

Sokat lehetett tőle tanulni stílust, pennaforgatást. Őmaga is kiváló stilista volt, a Gyulai Pálok fajtájából, akik „lassan, nehezen, kínnal“ írnak, de sohasem szalmáznak. Úgy fogalmazzák meg körmönfont mondanivalóikat, mintha kőbevésésre szánnák, epi- grammatikus tömörséggel. Kanyaró azonkívül a kiélezett gondolatokba, a csattanó ellentétekbe, a játszi párhuzamokba s a lendületes huszárvágásokba is szerelmes volt. Egy sikerült szójátékért vagy egy bravúros kiteremtettezésért lelkiismereti furdalás nélkül tudta mészárszékre vinni az ügyefogyott igazságot. Pedig, azaz