Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1909
22 Nagy Lajos.* 1828—1910. 1900 dec. hó 1.-én vonult nyugalomba. Az évek terhei miatt egymás után vonult, félre áldásos társadalmi, közéleti és végűi egyházi tevékenysége színteréről. De az iskolával az érintkezést mindig fenntartotta. Ünnepélyeinken résztvett, sokszor szíve sugallatából, sokszor mint a főhatóság kiküldöttje. A tanulók előhaladása iránt érdeklődött. Közvetítette néhai boldog emlékű jóltevőnk Bulyovszkyné kegyes adományait, akit nehány hónap múlva a halálba is követett, s örült, ha egy nehány szegény tanulónak boldog és gondtalan karácsonyi ünnepet szerezhetett. Már a nyáron láttuk, hogy gyöngélkedik. Panaszkodott képességei fogyatkozásán. De jóságos mosolya ott ült rózsás arcán még utolsó napjaiban is. A virágfakasztó máj. 19.-én d. u. 1 órakor halt meg pár napi szenvedés után. Temetésén impozáns módon nyilvánult meg hatóságok, testületek s a társadalom részéről a részvét. A tanári kar emlékezetét jegyzőkönyvébe iktatta, özvegyének testületileg fejezte ki részvétét, gyászjelentést adott ki s az egész ifjúsággal résztvett temetésén, ahol a sírnál e sorok írója mondott a kollégium, az ifjúság és a kolozsvári tanári kör nevében búcsúbeszédet. Hála és elismerés legyen szellemének törhetetlen magyarságáért, a lelkűnkben még most is zsongó, rajzó sok kedves diákemlékért; hála és köszönet a gondviselésnek, hogy örökké fiatal lelke lendülésein melegedhettünk és lelkesülhettünk, hogy sugalló egyénisége varázsát oly hosszú időn át annyiszor élvezhettük. Emlékezete élni fog közöttünk ! Legyen csöndes pihenése ! * L. életrajzát az 1900 901. évi értesítő 8—13. 1.
