Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1909

— 10

eltörölje. A legradikálisabb reformátor sem akarta a múlt folyamát futásában föltartóztatni. Mint a természeti, úgy a lelki világban is az események láncszemek módjára egymásba kapcsolódnak. A mi legszentebb igazságaink a múlt talajába mélyen beeresztik gyökérszálaikat. A mi hitünk, lelkesedésünk és buzgóságunk a múltból merítik táplálékaikat. Távol legyen hát, hogy akár a legrégibb múlt tiszteletreméltó hagyományait is eldobjuk azért, mert azok a mi felfogásunknak és ízlésünknek többé nem felelnek meg. Ellenkezőleg fel kell támasztanunk a múltat, hogy általa gazdagabbá és termékenyebbé tegyük a jelent. Nemzeti történelmünk kincses bányáját nem azért aknázzuk, hogy fölidézzük a múlt harcait és küzdelmeit, hogy fölélesszük a lezajlott testvérháboruk tüzét, hanem azért, hogy a múlt lesújtó vagy fölemelő tanúságai a jelen és jövő nemzedéknek okulására szolgáljanak. A múlt irodalmának válogatott gyöngyeit nem azért tárjuk ki az ifjúság előtt, hogy általuk megkössük a lélek szárnyalását, hanem azért, hogy ihletet adjunk a költői emelkedésre. Mennyire tévednének hát azok, akik a múlt vallását úgy állítanák a jelen nemzedék elébe, mint az igazság csalhatatlan megtestesülését, mint a vallásos lélek mozgásának tilalomfáit, mint az istenség örök időkre szóló kijelentéseit. Valóban így a múlt kerékkötője lenne a jövő haladásának, a régi fény mellett elhomályosulna a jelen szövétneke, apáink igazsága elviselhetetlen bilincsként nehezednék a mi lelkünkre. De nem ez az életnek, a haladásnak és fejlődésnek útja és iránya.

Nekünk, amikor a jelen és jövő vallásosságát akarjuk ápolni, akkor is alá kell szállanunk a múltnak kiaknázhatatlan gazdag bányájába. Nem azért, hogy az ott talált drága kincsek lekössék lelkünket, hanem azért, hogy növeljék hitünket s fokozzák munkakedvünket. Mi a múltból, de nem a múltnak élünk. Bármilyen fantasztikus képek és csudálatos legendák közé legyen zárva Izraelnek ősi, vallásos történelme, de az ma is a romlatlan gyermeki lelket a hitnek kifürkészhetetlen szép birodalmába emeli. A mai kor gyermeke előtt bármilyen érthetetlen legyen a prófétáknak költészettel színezett írása és beszéde, de azért az táplálja a mi csügge- dező reményeinket is. A Jézusnak fenkölt altruismusa, bármilyen lehetetlennek lássék korunk elfásult embere előtt, de azért élteti és gyámolítja a mi lankadó szeretetünket is. Az evangéliumi pél-