Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1907
74 Mi tiszteletből védnökké avattunk, S édes atyává váltottad magad. Címet veszítvén, édes melegségben Sokat nyert szived, tetted és szavad. Az ifjúság hol nem ismer mesgyéket, Te oda állasz s híven mutatod, S midőn eszmények oltárihoz lépett, Az a nap neked a legszebb napod. Biztattál, hogyha olykor útainkat A verejtékcsöpp sűrűn öntözé, Majd, mint bokor, szeleknek fuvalmára, Lehajoltál ránk, virágok fölé.... Értetted-e szivünknek vágyódását, A leikeinknek legszebo álmait? Hogy lássuk édes hazánk virulását, S világosságot hintsen itt a hit! A mi körünk, ez ifjú egyesület Istent keres és véle, általa Reményű, hogy boldogság s öröm száll A népnek zajgó háztájékira. Akik az igét így hirdetni készek, Nem térdepelnek bálványok előtt, Hanem ölükbe fogják ezt a népet, Mint hajdan Jézus a kis csecsemőt. Ki lombokat vár, az gyökérre nézzen, Alapra az, ki épít templomot.... A békességnek házán égő csóva S határokon és szivekben romok. El, el! Kiszállni népünk közelébe, Mig ránk omol a felfordult világ, S hitnek, hazának lenne gyászos éje.... Hív a sötétség, a nyomor kiált! .... így értettünk meg, amidőn beszéltél, így láttuk néma aggódásodat, S mint kis családnak, érző sziveinken Egyszerre sajdult egy-egy gondolat. Hanem, ha késett sem sokáig késett Az ég csöppentett tiszta balzsama: Kidülnek cserjék, tölgyek, nemzedékek, De örökéltű Isten és Haza.
