Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1907

— 16 —

napjait, hol az idősebbek ma is emlegetik a kisded termetű, jóságos arcú »méltóságost«. Szüntelen könyvei közt van, rendezgeti Írásait, megírja végrendeletét, gazdag könyvtárát iskolánknak hagyja.1 Megszerkeszti síriratát, készül mindenkép és várja, csendes megadással várja második nyugalomba vonultát, mely igazabb az elsőnél, mert zavartalan, mert örök. Nem kellett sokáig várnia. 1872. január 14 én meghalt.

Szilágyi Sándor megtartotta fölötte a szokásos emlékbeszé- det s ezzel mintha a történetírás, melynek alapvető munkása volt, vele végkép leszámolt volna, — elfelejtették. Hiába! Ha készen áll a fényes palota, ki gondol az egyszerű napszámossal, ki gyöngyöző homlokkal hordta a terméskövet a fundamentumhoz. De nekünk őt, ki vérünkből való vér volt, elfelejtenünk nem szabad. Minekünk iránta még sok tartozásunk van; első és legnagyobb hívatott tollal írni meg az ő élete történetét, hogy mint a tanulni vágyó, önerején becsülettel magasra törő, munkaszerető székely példányképe, tisztán ragyogjon alakja előttünk s maradékaink előtt.

röpiratban izgatni. Attóifogva 1859-ig, mikor a Múzeum csakugyan létesült, annyiszor és annyiféleképpen szólt és tett ez ügyben, hogy csupán ez a munkássága egy külön tanulmányra volna érdemes.

1 E könyvtár, mely több mint 1200 kötetből áll, hü tükre az ő sokoldalú műveltségének Képviselve van ebben a történelem mellett majdnem minden tudomány-ág magyar, latin, német és francia nyelven. Nem utolsó dísze könyvtárunknak az a sok régi, ritka magyar könyv sem, miket egész életén keresztül nagy buzgósággal és áldozattal gyűjtögetett.