Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1903

— 59 — tudomány vívmányait. Sok pénzt és gondot fordít az új találmá­nyokra. A lelki pásztor, mint lelki orvos, semmivel sem tehet keve­sebbet. A pap, főleg az unitárius pap nem mondhatja azt, hogy a bibliát megtanulni elég. A bibliát megtanulni sohasem lehet. A biblia a pap előtt éppen olyan, mint az orvos előtt a növény és ásványvilág. Mindig kell kutatnia benne, mindig kell folytatnia az Összehasonlítást, a vegyítést, de különösen az elemzést, mert csak így győződik meg tárgya jellegéről és hatásáról. Láthatjuk, hogy a szószéki szolgálat nem könnyű, sőt nem lehet jó sem, előzetes sok tanulás s azután folytatandó állandó tanulmányozás nélkül. A pap másik munkaköre a család vagy a hívek látogatása. Ennek a föladatnak a kifejtésére egészen külön tanulmányt kellene írnom. Itt csak azt hangsúlyozom, hogy a papnövendék erre is készülhet, ha az emberszeretet érzelem világába bemerülni igyekszik, s ha a társadalomtan mélységes kérdései iránt érdeklődik. Még egy lépéssel tovább megyek, mert nem elég, hogy föltét­lenül és teljes lélekkel rá szánják magukat e pályára, nem elég, hogy beleéljék magukat a különböző tudományokba, mert így még nem lesznek olyan önálló emberekké, amilyeneknek mi növelni akar­nék. Ezek mellett és mindenek fölött azt ajánlom, válasszanak magoknak eszményképet. Hogy céljukat könnyebben elérhessék, meg­jelölöm eszményé í’ et: a Jézus Krisztust. Önöknek, mint ifjú embereknek s mint unitáriusoknak is leg­inkább megfelel a názáreti Jézus. Önök szegény, munkás szülők gyermekei, Jézus is az volt. Önök nélkülözésre voltak útalva már gyermek-ifjú korukban is, nemkülönben Jézus. Önök kevés barátra és sok ellenségre számíthatnak majd az életben, épen mint Jézus. Önök egy magára, testvér nélkül álló nemzet gyermekei, még a hazában is gyakran fogják idegennek érezni magukat, mint ő, kinek nem volt hova fejét lehajtani. Önök erős lelki harcot, nehéz munkát kell, hogy kiálljanak, ha célt akarnak érni. Az ember fia azt mondotta: a jó pásztor életét adja a nyájért. Önök gyakran fogják tapasztalni, hogy legjobb igyekezetüknek sincsen megfelelő eredménye. Jézus csak egyszer kívánt szólni otthonában Názáretbcn s már készek voltak őt a hegynek tetejéről ledobni. Önök tudományt, ismeretet, nemes elszántságot fognak magokkal vinni a nép közé, s bizonnyal hallani fogják: avagy nem a názáreti ács fia-e ez ?

Next

/
Thumbnails
Contents