Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1902

14 —

már ekkor nem fért össze szabadság után vágyódó leikével. Távozni is akart már a próbaév alatt, de atyja gyöngéd rábeszélésének engedve, mégis ott maradt, s ez idő óta állandóan tapasztalta a rendkormánynak iránta való kiváló jóindulatát és kegyességét. Dédelgetett és kényeztetett tag lett: az ujoncév leteltével haza engedték rövid látogatásra már akkor újra Nóg- rádon lakó szüleihez s a nyolcadik osztály elvégzésére egyedül csak őt rendelték Pestre. Itt tette le 1856. szept. 20-án az érettségi vizsgálatot s az akkori rendszer szerint rögtön el is utazott kijelölt tanári állomása elfoglalására Tatába, a görögnyelv, földrajz és történelem tanítására. A következő évben Léván tanította a görögnyelvet, történelmet, mennyiségtant és mértani a III—IV. osztályokban. Itt ismét fölébredt benne a vágy, hogy ott hagyja a rendet. Már föl is vették a herceg Esterházy uradalmába gyakornoknak, de atyja most sem egyezett bele fia pályaválasztásába. Inkább világi papot szeretett volna csinálni fiából, sőt föl is vétette a váci püspöki megyébe papnövendéknek. Erre azonban a fiú nem érzett semmi kedvet s azért inkább a rendben maradt továbbra is. A következő éveket Sátoralja-Újhelyen és Mármaros- Szigeten töltötte, időközben letéve a szerzetesi fogadalmat is. 1860-ban atyja kieszközlésére Váczra rendelték theologiára, évközben azonban Veszprémbe kellett mennie tanárnak, s azért magán úton volt kénytelen elkészülni a vizsgálatra. Veszprémben egy kellemetlen, de egyiniségére különben igen jellemző eset érte. Bevádolta valaki a püspök előtt, mintha a tanuló ifjúság előtt azt mondta volna, hogy a császárt a pápával együtt el kell kergetni. Ezért a püspök a városból való eltávolítással akarta fenyíteni. Az önkényes eljárás, hogy t. i. vizsgálat nélkül csak az alaptalan vádra hallgatva egyszerűen elitélik, egészen fölháborította a városszerte közkedveltségben álló önérzetes fiatal tanárt. Hívás nélkül megjelent a püspöknél s kijelentette, hogy az ő szavára a várost el nem hagyja, van közvetlen elöljárója, tessék a dolgot eléje vinni. E heves szavakra zsandárokkal fenyegetőd- zött a méltóságában megsértett püspök, de Ulár nyugodtan visszavágott : „Nó, ettől ugyan nem félek, mert ez az eljárás nagyon megbélyegezné excellentiádat s a város felzúdulását vonná maga után“. „Még most is mosolyognom kell, ha rágondolok — írja