Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1901
64 A közönség egy része most az intézetet, annak egyes helyiségeit tekintette meg az igazgató és Pákei Lajos főmérnök vezetése mellett. D. u. 2 órakor a New-York szálló éttermében az egyház díszebédet adott a meghívott vendégek tiszteletére, melyen mintegy 200-an vettek részt nemzeti és felekezeti különbség nélkül. A felköszöntők sorát Ferencz József püspök nyitotta meg Ő Felségére emelvén poharát. Ezután a felköszöntők egész áradata indult meg, a melyek őszintén mutatták, hogy az ünnepély nemcsak az unitárius kollégiumé, hanem a városé és az egész magyar közmívelő- désé. Különösen kiemelkedett Bartók György dr., ev. ref. püspök keresztényi szeretettől és szabadelvűségtől áthatott beszédje, melyben az unitárizmus egyházi és iskolai életének fejlődését és erősödését ünnepelte. A díszebéd emelkedett hangulatban a késő estéli ért véget. órákban