Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1901
A kollégium leírása. Ha összehasonlítást teszünk egy régi, akárcsak 15—20 évvel ezelőtt létesített iskola-épület s egy újabb keletű úgynevezett modern iskola-épület között, szembeötlő a lényeges különbség, akár tanügyi, akár egészségügyi, akár építészeti szempontból vizsgálódva, vagyis egy régi iskola-épület úgy elrendezésében, mint egész felépítési módjában mondhatni vajmi kevés összefüggésben állott a feladat lényegével. De hát ugyan melyik szülő törődött volna hajdanában azzal, hogy fiának az iskolában hány négyszögmeterhez van jussa? meg hány köbméter levegőt kell annak elfogyasztania ? Ki gondolt volna arra, milyen pádon, hogyan ülve, a függőleges iránytól testének hány millimeternyi meggörbiilésével hallgatja a tudományok igéit ? Ki gondolta volna csak alig nehány évvel ezelőtt, hogy a paeda- gogusok, hygienikusok és technikusok felfegyverkezve a tudományok minden eszközeivel, oly vehemens harczra kelnek, abból a czélból, hogy az ember tökéletesen nagy munkáját már az ABC-nél megkezdhessék. De a törekvés egészen természetszerű is, mert műszaki nyelven szólva minél jobban megterhelem az emeltyű egyik karját, — hogy az egyensúly feltétele meglegyen, annál jobban meg kell erősítenem annak másik karját, vagyis minél inkább megterhelem a még fejlődésben lévő tanulónak agyát szellemi terhekkel, hogy azt el is birja — fizikumát kell ugyan azon mértékben erősítenem. A kérdés csak azon fordul meg — s ez még ma is eldöntetlen —, vájjon nem volna-e jobb, miként konstruktiónális kérdésekben szokásos, a többszörös biztonság elméletét alkalmazni, azaz kevesebb tudományt és több fizikai erőt fejleszteni, hogy végre elenyésznék korunk egyik jellegzetes veszedelme, a túlterhelés, a mindig panasz 5