Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1901
88 ségünk a legforróbb ponton állott, s ez a nap oly tele volt érzelmekkel, szíveinknek új felfedezéseivel, mennyit egy hosszú szere- lemtelen egész esztendő elé nem teremthet. Minden ösvényt, minden fát, s minden ülést ki tudok most is mutatni, hol mentünk, ültünk és áltunk. Jut eszembe minden szó, minden pillantás és kézszorítás, melyek annyi temérdek érzést és gondolatot foglaltak magukban.“ Mért kell a legszebb álomnak is oly hamar eltűnnie ? Mért foszlik a legttindöklőbb illúzió is oly könnyen semmivé ? Miért kel a boldogság nyomában a szenvedés ? Egy meg nem értett szó, egy félre ismert tekintet, egy ki nem mondott gondolat, — mint a vihar, — úgy pusziit végig sokszor a legnemesebb szivek boldogságán. Polz Jozefin és Farkas Sándor nem lettek egymáséi, — nem lettek boldogok soha. Úgy volt megírva, hogy a nő korán elégjen érzelmei tüzében, hogy a férfi élete végéig viselje a tüskét szivében. A napló megmondja, miért volt ez így: „Nem becsültem eléggé szerelmét, pedig ő csak érettem élt. Sokat bántottam, nem kíméltem érzelmeit, s kíméletlen volt utolsó levelem is, •—■ pedig kimondhatatlanul szerettem őtet. Soha nem láttam asszonyt, kiben nemének annyi tulajdona, oly tele szív, oly merész határozató lélek, s annyi állandóság lett volna. De boldogságomnak közepette, mindig megrendített azon gondolat, ha vájjon e tele szív, e férfias ész, a házi élet csendes örömeivel megelégszik-e, s mérgesítve volt örömem. Igen is kitalálta, mi aggódtat engemet, s talán érzette azt is, hogy ily hánykodó indulatű, makacs érzelmű embernek nem adhat boldogságot, és bujdosott előlem, bűjdosott utánam, örök harezban értem, s szertelen áldozatokkal miattam.“ íme tragikumuk magyarázata: mélyen érző, nemes és büszke lélek volt mindkettő. Egymásra találtak, de mikor a jövendő boldogító képeit szövögették együtt, akkor érezték legerősebben, hogy nem valók egymásnak, hogy nem mernek egymásé lenni. Nem volt erejök a boldogsághoz, csak a szenvedéshez. Farkas elutazott Amerikába, nem felejteni, mert Jozefin emléke örökös csillagként ragyogott messze útain, és mire megjött, Jozefin indúlt Amerikába, mint a fíladelfiai Svvaim James neje, — nem boldoggá lenni, hanem elhervadni. Nem múlt el egy esztendő sem, s már megjött a hír, hogy az ifjú asszony meghalt. „Ki foghat meg tégedet, ó teremtő, ki az égnek zivatarait
